nlc.hu
TV-sztárok
Csalással vádolják Berki Krisztiánt

Csalással vádolják Berki Krisztiánt

A Blikk információi szerint Berki Krisztián statisztákat fogadott, hogy minél többen legyenek edzésen.

A Blikk úgy tudja, hogy az elmúlt két hétben a VI. kerületi rendőrkapitányság nyomozói sorra hívták be a váci futballklub játékosait tanúkihallgatásra. Az után nyomoznak, hogy kaptak-e le nem könyvelt pénzt a csapat akkori menedzsmentjétől, vagyis Berki Krisztiántól és Héger Józseftől. “Van néhány focista, akik csak azért kaptak pénzt a gyanú szerint, hogy jelen legyenek edzéseken, és olyan alkalmakkor, amikor az angol vevő éppen itt volt. Ők amolyan statiszták voltak, hogy lássa a brit, hogy milyen jó vásárt csinált” – mondta egy neve elhallgatását kérő futballista.

“Mivel jogi problémák miatt nem valósult meg az üzlet, és addig is csak közvetítőként voltam szereplője a tárgyalásoknak, így hivatalosan nem tartozhattam a menedzsmenthez. Tőlem soha egy játékos sem kapott pénzt, nem tárgyaltam szolgáltatókkal sem, nem volt hozzá jogosítványom” – mondta Berki Krisztián.

Berki Krisztiánról készült képgalériánkat itt megnézheted:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top