nlc.hu
TV-sztárok
Vajna miatt leállt Gesztesi filmjének forgatása

Vajna miatt leállt Gesztesi filmjének forgatása

Úgy tűnik, mégsem készül el Gesztesi Károly Bujtor István emlékére szánt filmje, ami a Balaton-felvidéken játszódott volna.

Úgy volt, hogy Gesztesi Károly Bujtor István emlékfilmet forgat, amelyben a legnagyobb magyar színészeink szerepelnek majd, de a Bors információi szerint már hónapok óta áll a forgatás. 

“Ez a film is elkészül majd, de most egy sokkal nagyobb dologban vagyok benne Andy Vajnával, de erről még nem beszélhetek. Addig az én filmemet elnapoljuk” – mondta szűkszavúan Gesztesi Károly, akit állítólag felvet a pénz.

Így azonban nemcsak ő, hanem sok más magyar színész is film nélkül maradt. Stohl András, Kern András és Fenyő Iván állítólag már igent mondott, és Pokorny Lia, Száraz Dénes és Kiss Ramóna neve is felmerült a mozi kapcsán. Gesztesi Károly producere, rendezője és az egyik főszereplője is lett volna a mozinak.

Leállt Gesztesi Károly filmjének forgatása

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top