nlc.hu
TV-sztárok
Bajor Imre lánya nagy mérföldkőhöz ért

Bajor Imre lánya nagy mérföldkőhöz ért

Nagy feladat előtt áll Bajor Imre lánya, Bajor Lili, aki jelenleg a Színművészeti Egyetem harmadéves hallgatója. Sosem tudott a színészeten kívül más pályát elképzelni magának.

Bajor Lili a szüleihez hasonlóan szintén a színészi pályát választotta. A 21 éves lány a Színház és Filmművészeti Egyetemen tanul, most pedig megkapta első főszerepét a Madách Színházban. A Shakespeare-mesék – Szentivánéji álom light című gyerekelőadás Titánia szerepét alakítja majd, amit már nagyon vár.

A Blikknek mesélt arról is, hogy úgy érzi, a legendás közönségkedvenc, Bajor Imre és a szintén népszerű színész, Hámori Eszter gyermekeként van rajta nyomás. Igaz, erre számított is, amikor a színészi pálya mellett döntött. “Mivel ebben nőttem fel, nem is vetődött fel bennem soha más opció, mint a színészet. A testvérem, Marci is ebben a világban találta meg magát, de őt a tévézés és a rádiózás érdekli. Szeretném, ha a munkámat nem a szüleim, hanem önmagam alapján ítélnék meg” – mondta Bajor Lili.

Bajor Lilit harmadikként láthatod ebben a költészet napjára készült videóban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top