nlc.hu
TV-sztárok
Rács mögé került Nyári Kálmán

Rács mögé került Nyári Kálmán

Az ismert zenész lövöldözésbe keveredett a Józsefvárosban, garázdaság miatt eljárás indult ellene.

Két napot egy rendőrségi fogdán kellett töltenie Nyári Kálmánnak – értesült a Blikk. A Megasztár 6. szériájának versenyzője a fiával és az unokaöccsével a múlt szombaton keveredett utcai verekedésbe egy társasággal, az összetűzés során egy gázpisztoly is eldördült.

Elmondása szerint az apósáék lakásfelújításán dolgozó festő átverte, majd a pénzzel együtt eltűnt egy hónapja, a napokban azonban ismét felbukkant, a 42 éves zenész pedig személyesen akarta tisztázni vele a helyzetet. A múlt szombat esti találkozóra Nyárival tartott a fia, illetve az unokaöccse is. „Amint kiszálltunk, nekünk estek, verekedés alakult ki. Aztán az egyikük elordította magát: hozd a kést! Erre a fiam annyira megijedt, hogy elővette a nála lévő gázpisztolyt, majd rálőtt a festőre” – mesélte az egykori megasztáros, aki azóta belátta, hogy hiba volt elsütni a fegyvert, illetve az is, hogy csak másnap mentek el a rendőrségre.

Mivel az ügyészség nem kezdeményezte Nyáriék letartóztatását, így két nap után kiengedték őket a rácsok mögül. A három férfival szemben garázdaság miatt indult eljárás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top