nlc.hu
TV-sztárok
Fodor Zsóka: Nem győzöm besöpörni a bókokat

Fodor Zsóka: Nem győzöm besöpörni a bókokat

Imádja a színpadot, a nézők is szeretik. Magdi anyusból csak az állandóság hiányzik Fodor Zsókának.

Fodor Zsóka Giza szerepében Örkény István Macskajáték című tragikomédiájának próbáján a békéscsabai Sík Ferenc Kamaraszínházban 2016. augusztus 31-én. MTI Fotó: Rosta Tibor

Nem bánja Fodor Zsóka, hogy 11 évvel ezelőtt elhagyta a Barátok közt stábját, színpadi színésznőként azóta megtalálta a helyét. Azt nyilatkozta a Borsnak, hogy egy sornyi olyan darabban játszik, amiért „megérte otthagyni a sorozatot”, ilyen többek között a Monarchia Operett társulat produkciója vagy az Örömlányok végnapjai. „Zsúfolt, telt házzal és pótszékkel játsszuk. A mostani sikeremet és a jólétemet Magdi anyusnak köszönhetem. Nem hiányzik, de boldog vagyok és büszke erre a szerepre – magyarázza egykori tévés szerepéről. – Az elmúlt 10 évben Fodor Zsókaként is imádnak, számtalan izgalmas főszereppel a hátam mögött. Ami hiányzik, az a rendszeresség: 11 évig meghatározta az életemet (a sorozat – a szerk.), ám vágyakoztam a színpad után. Most fogom a tizenkettedik reklámomat forgatni. Fontos, hogy csak olyat vállalok, amiben hiszek. Nem győzöm besöpörni a bókokat a külsőmre, ahogy mondani szoktam: nem nyűttem el az életemet. Szegeden mindig azt kérdezték tőlem, hogy férfit rejtegettem-e a szállásomon, mert nem maradtam a klubban iszogatni az előadások után.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top