Utazás

Tilos a szilveszterezés Szaúd-Arábiában

A szaúd-arábiai vallási rendőrség arra figyelmeztetett, hogy az újévi ünneplés minden formája tilos a királyságban.

A rendőrség egy fatvára (rendeletre) támaszkodik, amelyet a szaúd-arábiai ulémák tanácsa, a legfőbb vallási szervezet adott ki, és tiltja az újévi ünneplést. A testület járőrei különösen szigorúan ellenőrzik a virágüzleteket és az ajándékboltokat, azt követelvén, hogy ne tartsanak vörös rózsát, plüssmackót és semmilyen olyan ajándéktárgyat, amely ehhez az ünnephez köthető.

Szaúd-Arábiában – ahol tilos a nőknek többek között autót vezetni – az iszlám vahhábita ága a hivatalos vallás, ez pedig roppant mereven értelmezi a muzulmánok szent könyvének, a Koránnak az előírásait. Az iszlám jogrendszer (saría) tiltja a karácsony és az Újév megünneplését. A hagyományos muzulmán ünnepeken (íd al-fitr, íd al-adha) kívül a szaúdi hatóságok nem engedélyezik semmilyen más nap megünneplését.

A szaúdi erkölcsrendészet feladata többek között a nemek elkülönülésére vonatkozó szigorú törvény betartásának, a visszafogott ruházat viselésének, valamint annak ellenőrzése is, hogy zárva tartanak-e az üzletek az imaidőkben. A rendőrök azonnal őrizetbe veszik azt, aki nem tartja be az előírásokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése