nlc.hu
Utazás
Lezárják fél Budapestet egy biciklis felvonulás miatt

Lezárják fél Budapestet egy biciklis felvonulás miatt

Szombaton tartják Budapesten az I Bike Budapest kerékpáros felvonulást, ezért kissé változik a közlekedés rendje aznap délután.

Tavaszi bringás felvonulás lesz szombat délután Budapesten, ezért több utcát időszakosan lezárnak az autóforgalom elől, és egyes tömegközlekedési járatok is módosított menetrend szerint közlekednek majd.

Az I Bike Budapest útvonala

Az I Bike Budapest kerékpáros felvonulás résztvevői 15 órától gyülekeznek a Szabadság téren, innen indulva a kis utcákon át a pesti alsó rakparton, a Közraktár utcán, Petőfi hídon, az Irinyi József utcán és a Karinthy Frigyes úton keresztül elérik a Móricz Zsigmond körteret.

A térről a Bartók Béla úton, a Szent Gellért rakparton, Attila úton, a Váralagúton és a Lánchídon át a Széchenyi István térre tekernek, majd a József Attila utca– Andrássy út – Hősök tere érintésével a Városligetben ér véget a menet.

Korlátozások

A biciklisták vonulásának idejére a Petőfi híd Nagykörút felől érkező gépjárműforgalmát a villamosvágányokra terelik. Az Irinyi József utcában, a Karinthy Frigyes úton, a Bartók Béla úton és a Szent Gellért rakparton csak a menetirány szerinti oldal forgalmát korlátozzák.

Az I Bike Budapest felvonulás útvonalán a keresztirányú forgalmat csak néhány percre korlátozzák majd, a kerékpárosok útvonalát ugyanakkor a közúti forgalom elől lezárják, és a forgalomkorlátozást a biciklisek elhaladása után szakaszosan oldják fel.

BKK-járatok módosított menetrenddel

A 16-os buszok fél 5 és fél 7 között nem járnak, a 2-es villamos a Közvágóhíd felől csak a Kossuth térig jár délután, a 6-os villamos a déli vonalszakaszon nem közlekedik, helyette a 4-es villamos és pótlóbusz szállít utasokat.

Terelt útvonalon közlekedik délután az M2A metrópótló, az 5-ös és 178-as busz, valamint a 75-ös troli. Rövidített útvonalon szállítja az utasokat a rendezvény idején a 15-ös és 115-ös, valamint a 212-es busz, illetve a 70-es és 78-as troli, a 105-ös busz pedig két szakaszon, megosztva közlekedik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top