nlc.hu
Utazás
Kína 2019-ben űrállomást épít

Kína 2019-ben űrállomást épít

Kína 2019-ben megkezdi állandó emberi tartózkodásra alkalmas űrállomásának kiépítését. Ezt a program vezetői közölték azt követően, hogy a Tiencsou–1 teherszállító űrhajóval sikeresen hajtottak végre keringés közben üzemanyag-utánpótlási manővert.

A Tiencsou–1-et, az első kínai teherszállító űrhajót április 20-án bocsátották fel, és két nappal később a Tienkung–2 (Mennyei Palota) űrlaboratóriummal összekapcsolódva megkezdte, majd sikeresen teljesítette az első üzemanyag-utánpótlási manővert a tervezett háromból. 

A földi irányítóközpontból végzett és csütörtökön befejezett ötnapos üzemanyagfeltöltés mérföldkő volt Kína további terveiben ahhoz, hogy 2022-től legénységet küldjenek az állandó űrlaboratóriumba. Vang Cao-jao, a program felügyelője azt mondta, hogy a kísérleti űrrepülési küldetéseket a fejlesztési és az építési szakasz követi. “Terveink szerint Kína 2019 és 2022 között elvégzi az állandó személyzet számára alkalmas űrállomás összeszerelését és kiépítését” – fogalmazott.

Hszi Csin-ping államfő az ország biztonságának megerősítése érdekében elsőbbséget biztosított a kínai űrprogramnak. A Hszinhua helyi hírügynökség jelentése szerint a Hszi által elnökölt Központi Katonai Bizottság üdvözlő levélben köszönte meg a Tiencsou–1 küldetés résztvevőinek, hogy “megvalósították űrálmunkat, amely nem torpan meg”.

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma ugyanakkor azt hangoztatta, kapacitásának növelésével Kína arra törekszik, hogy egy válság idején más nemzetek ne vehessék igénybe űrbeli erőforrásaikat. Kína, miközben rakétaelhárító rakétákat is tesztelt, azt állította, hogy az űrállomással kapcsolatos törekvései békés szándékúak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top