nlc.hu
Utazás
Hétvégenként külön tarifáért dolgoznának a taxisok

Hétvégenként külön tarifáért dolgoznának a taxisok

A héten a taxisok átadják rendeletmódosítási elképzeléseiket a városháza képviselőinek, így a taxis demonstráció egyelőre elmarad. A kért módosítások között van egy új, hétvégi tarifa bevezetése is.

A taxisok reményei szerint tárgyalások kezdődnek a főváros és köztük a taxis szabályozás lehetséges módosításairól, így nem lenne szükség a taxis demonstrációra – árulta el Czifery Csaba, az éppen bejegyzés alatt álló Európai Taxis Egyesület alelnöke a Népszavának.

Elmondta, hogy három esetben szeretnének változásokat elérni. Elsőként a megígért ellenőrzések erősítését és kiterjesztését említette; jó lenne, ha a főváros büntetné azokat a vállalkozásokat vagy sofőröket, akik a szabályozás alól kibújva végeznek személyszállítást. Továbbá azt akarják, hogy az Euro4-es környezetvédelmi besorolású motorral is lehessen taxizni a gépjármű 10 éves koráig (januártól ugyanis csak Euro5-ös motorral lehet taxis szolgáltatást nyújtani a fővárosban).

A leendő alelnök harmadik változtatásként hozzátette azt is, hogy hozzányúlnának a tarifatáblához. Egy hétvégi, ünnepnapi díjcsomagot vezetnének be, ami a “rendes munkaidőn túli” időszakokra szólna. Ezzel hosszú idő után megváltozhatna a jelenleg egységes, kilométerenkénti 280 forintos díjtábla. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top