nlc.hu
Utazás
Már fapadossal is utazhatsz Amerikába

Már fapadossal is utazhatsz Amerikába

Május 23-án, kedden kezdték el árusítani a repülőjegyeket az Egyesült Államokba és Dél-Amerikába induló fapados gépekre. Összesen húsz tengeren túli városba közlekednek majd az olcsó járatok.

A fapados járatokat Madridból indítja az Air Europa légitársaság, az Egyesült Államok legnépszerűbb városai mellett Kubába, Mexikóba, Brazíliába, Argentínába közlekednek majd. A járatokat a Ryanair légitársasággal közösen működtetik. A megállapodásnak köszönhetően keddtől már az ír légitársaság rendszerében is lehet repülőjegyet foglalni az olcsóbb, tengeren túli járatokra,

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary úgy nyilatkozott, a szerződéssel mindkét légitársaság jól jár, hiszen az Air Europa elérheti a Ryanair 130 millió utasát, míg a Ryanair az európai városok mellett mostantól tengeren túli utakat is árusíthat.

A Ryanair máris azt tervezi, hogy utasai kényelme érdekében a Madridba közlekedő járatait összehangolja az amerikai kontinensre induló gépekkel, sőt azt is fontolgatják, más légitársaságokkal is kötnének hasonló megállapodást – írja a The Telegraph.

Már árusítják a jegyeket a tengeren túli fapados járatokra
Már árusítják a jegyeket a tengeren túli fapados járatokra (fotó: Wiki)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top