Utazás

Egy légitársaság iPhone-appja titokban rögzíti a kijelzők tartalmát

Úgy, hogy ez még az apró betűs részben sem szerepel.

Több népszerű iPhonealkalmazásról is kiderült, hogy titokban, a felhasználók beleegyezése nélkül rögzítik a kijelzők tartalmát – beleértve azt is, amit a billentyűzeten bepötyögünk –, minderről pedig képernyőmentéseket továbbítanak a fejlesztőknek. Ezzel pedig nemcsak a felhasználók bizalmát, de konkrétan az Apple szabályzatát is súlyosan megsértik, az ugyanis egyértelműen tiltja az ilyesmit.

A jelenségről a TechCrunch írt feltáró riportot. A cikkből kiderül, hogy többek között az Abercrombie & Fitch, az Air Canada, az Expedia, a Hollister, a Hotels.com és a Singapore Airlines is érintett a botrányban. Ezekben az alkalmazásokban az a közös, hogy mind összeköttetésben állnak a Glassbox nevű, felhasználói élményt analizáló céggel, amely egyébként büszkén hirdeti az ügyfeleinek ezt a funkciót.

A TechCrunch arra is rávilágított, hogy némelyik alkalmazás – szándékolatlanul – komoly veszélynek is kiteheti a felhasználóit, amikor például kitakaratlanul továbbítja a fejlesztőknek a képernyőképeket, bizonyos esetekben jelszavakat, bankkártyaszámokat felfedve ezzel. Ilyen konkrétan előfordult az Air Canada esetében.

A fent említett alkalmazásoknál még az apró betűs részben sem szerepel, hogy a fejlesztők rögzítik a képernyőn végzett műveleteket. Sovány vigasz, hogy ilyen jellegű adatgyűjtés kizárólag az alkalmazáson belül történt. 

Kiemelt kép: iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése