Utazás

Úgy berúgtak a skót fiatalok, hogy Berlinben találták magukat

A rég nem látott barátok csak pár sörre ültek be, ez lett belőle.

Három skót fiatal öt éve nem látta egymást, ezért egy hétfői napon az egyik edinburgh-i kocsmában találkoztak, hogy pár sör mellett megbeszéljék, kivel mi történt az elmúlt időszakban.

A sörözésből aztán komolyabb buli lett, a 22-23 éves fiatalok éjszakai klubokba mentek, majd egy kaszinóban 200 fontot, nagyjából 72 ezer forintot nyertek ruletten. A nyereménnyel a zsebükben kedd reggel kitalálták, hogy elutaznak Berlinbe, mert még egyikük sem volt Németországban.

Arra már nem emlékeznek tisztán, hogyan jutottak át a biztonsági ellenőrzésen, de elértek Berlinbe, és egy éjszakára szállást is foglaltak. Csak egy napig maradhattak, mert egyiküknek csütörtökön dolgoznia kellett. Rövid kiruccanásuk alatt megnézték a város nevezetességeit, és persze az esti bulit sem hagyták ki.

Azt mondták, a hazaútjuk kemény volt, de micsoda sztorival lettek gazdagabbak. Otthon a családjuk és a barátaik nagy viccesnek találták a kalandot. Akik pedig azon az estén korábban leléptek az edinburgh-i kocsmából, azóta is bánják, miből maradtak ki.

(LadBible)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése