nlc.hu
Utazás
Járványhelyzet Izraelben

Izrael tovább szigoríthat, lehet, hogy lesz harmadik oltás is

A gyorsan terjedő delta koronavírus-variáns miatt szükség lehet újabb intézkedésekre.

A delta variáns terjedése miatt Izraelben újra kötelezővé tették a beltéri maszkhasználatot, és újabb intézkedések jöhetnek, az Infostart szerint az új kormány immár egy harmadik védőoltás lehetőségét fontolgatja, illetve azt, hogy ismét korlátozná, hány ember gyülekezhet, emellett feléleszthetik a zöld útlevelet, amely kizárólag az oltottak számára tette lehetővé a belépést egyes helyekre.

A napokban bejárta a világsajtót a hír, hogy az izraeli egészségügyi minisztérium adatai szerint a június elejétől július elejéig terjedő időszakban csak 64 százalékos hatékonysággal védett a Pfizer/BioNTech vakcina a koronavírus-fertőzésekkel szemben, ez egy hónappal korábban az arány még 94 százalék volt. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a változás egybeesett a korlátozások feloldásával, illetve közben megjelent a gyorsabban fertőző delta vírusvariáns, és fontos információ az is, hogy a vakcina ugyanakkor továbbra is erős – 93 százalékos – védelmet nyújt a súlyos megbetegedéssel szemben és ezért továbbra is kevesen kerülnek kórházba Izraelben. 

Ami az ismétlő oltást illeti, Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója már korábban is azt nyilatkozta, valószínűleg harmadik dózis felvételére is lesz szükség azoknál, akik egy éven belül megkapták mindkét oltást, akkor azt mondta, hogy ezt a második adag beadásától számított 12 hónapon belül kell majd megkapni. 

Izrael

Védőmaszkot viselő egészségügyi dolgozó egy tel-avivi oltóközpontban 2020. december 22-én (Fotó: MTI / EPA / Abir Szultan)

Legfrissebb hírek a koronavírus-járványról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top