nlc.hu
Utazás

Ez az idős szexmunkás ikerpár 335 000 férfit szolgált ki

A legidősebb amszterdami szexmunkás ikerpár több mint 335 ezer férfinek nyújtott szolgáltatást

Bőven tudnak mesélni a több évtizedes vörös lámpás múltjukról. Az egyikük még ma is dolgozik.
ikrek, szexmunkások

A Ladbible írta meg annak az idős ikerpárnak a történetét, akik Amszterdam hírhedt vörös lámpás negyedében a szexmunkások sokszínű, multikulturális és multi-kink központjában dolgoznak.

Több mint fél évszázadot dolgoztak le, 2012-ben a kerület “legidősebb kirakatlányai” címmel koronázták meg őket. Az ikertestvérek, Louise és Martine Fokken  most egy dokumentumfilmben mesélnek az életükről.

A filmben kiderül, hogy a 70-es éveik végén járó nővérek több mint 335 000 ügyfelet szolgáltak ki hosszú pályafutásuk során.

A Guardiannek nyilatkozva Louise elmondta, hogyan került a szexiparba.

A férjem vert ki az utcára a húszas éveim elején” – mondta. „Azt mondta, ha nem keresek neki pénzt, elhagy. Gyerekeim voltak és szerettem őt, így hát muszáj volt megcsinálnom” – mesélte a történetét. Martine éppen első gyermekét szülte, amikor megtudta, hogy ikertestvére a híres környéken, az egyik kirakatban áll. Nem tudta, hogy Louise ilyen szűkös anyagi helyzetben van, ezért felajánlotta, hogy segít neki. 
„Később szükségük volt egy takarítónőre a bordélyházban, Martine pedig elvállalta a munkát, és a férfiak őt kérték fel az üzletre. Így kezdtünk el együtt dolgozni, és kerültünk végül egy bordélyházba’ – mesélték.

A testvérpár szerint biztonságosabb volt ketten dolgozni, egy idő után arra is rájöttek, hogy mivel tudnának több pénzt keresni. Az olyan idősebb férfiakra specializálódtak, akik élvezetüket lelték a fájdalomban. A ma nyugdíjas korú nők nem sok mindent bánnak, és azt mesélik, hogy sok vicces történetet őriznek a szexmunkával eltöltött évekből. Szerintük nem lett jobb a lányok helyzete, hiába telt el sok idő, régen a stricik, ma az adóhivatal húzza le a szexmunkásokat, és abban is egyetértenek, hogy a mai férfiak kövérek és túl sokat isznak. Főleg azok, akik külföldről érkeznek a kerületbe és a lányokból élnek.

Fotó: YouTube

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése