nlc.hu
Utazás
Egy utas a levegőben, landolás közben nyitotta ki a repülőgép ajtaját

Rosszul érezte magát egy utas, ezért 200 méteren kinyitotta a repülőgép ajtaját – videó

Voltak utasok, akiket landolás után kórházba kellett szállítani.

A dél-koreai rendőrség pénteken őrizetbe vett egy férfit, aki percekkel azelőtt, hogy a tegui nemzetközi reptéren landolt volna, kinyitotta az Asiana Airlines repülőgépének ajtaját. A gép végül sikeresen leszállt, de a tűzoltóság szerint a landolás után kilenc utast kórházba kellett szállítani.

„Azt hittem, hogy a repülőgép fel fog robbanni. Úgy tűnt, mintha a nyitott ajtó melletti utasok elájultak volna” – nyilatkozta egy illető, aki rajta volt a gépen, és állítása szerint a légiutaskísérők meg is kérdezték, hogy van-e orvos a fedélzeten.

Amikor a rendőrök kikérdezték, a férfi azt mondta, hogy az utóbbi időben nagyon stresszes, mivel nemrégiben kirúgták a munkahelyéről. Vélhetően pénzbüntetést rónak majd ki rá felelőtlen tette miatt. 

A dél-koreai közlekedési minisztérium egyik tisztviselője azt mondta, hogy a vészkijáratot a földön vagy annak közelében is ki lehet nyitni, mivel a kabinon belül és kívül is hasonló mértékű volt a nyomás. A reptéren készített képek alapján viszont látszik, hogy a nyitott vészkijáratnál a mentőcsúszda leszakadt. 

Az Asiana Airlines gépe a tegui nemzetközi repülőtéren.

Az Asiana Airlines gépe a tegui nemzetközi repülőtéren. (Fotó: Yonhap/ AFP)

(via 444.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top