nlc.hu
Utazás

Kajdi Csaba egy padon zokogott

Késő este egy padon zokogott Portlandben Kajdi Csaba

A modellügynökség vezetője görkorival indult neki a környék felfedezésének, ám úgy eltévedt, hogy könnyekben tört ki.

Nem akármilyenre sikerült Kajdi Csaba egyik első amerikai kiruccanása. A modellügynökség vezetője egy sportos fiatalember miatt utazott ki, ám már a kezdet sem volt egyszerű: Robert nem várta őt Portlandben.

Kajdi Csaba

Kajdi Csaba (Fotó: TV2)

„Megérkeztem és ő meg sehol sem volt. Kiderült, hogy valahova elutazott iskolát nézni. Állítólag hagyott nekem kulcsot, de persze sehol sem találtam. A helyiek nagyon kedvesek voltak, próbáltak segíteni, minden lábtörlőt felemeltünk, minden követ arrébb tettünk, de kulcs az nem volt. Én meg alig tudtam akkor még angolul, tiszta ciki volt” – emlékezett vissza a 95.8 Sláger FM-en RádiósCyla, akinek hamar elszállt a haragja, mikor Robert visszatért.

„Ő egy nagyon sportos fiatalember volt, úgyhogy szerettem volna tartani vele a lépést. Adott is egy görkorit, én meg el is indultam vele. Annyira, hogy már négy és fél órája köröztem Portlandben, véresre törte a lábamat a cipő, miközben azt sem tudtam hol vagyok. Portland túloldalán ültem egy padon, már este 11 volt és zokogtam. Ha Robert nem jár arra a tragacsával, lehet, hogy még mindig ott köröznék” – idézte fel a történteket a Sláger Reggelben Kajdi Csaba.

A teljes beszélgetés ITT visszahallgatható. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top