nlc.hu
Ünnepi menü
Ezt edd/ne edd karácsonykor lefekvés előtt!

Ezt edd/ne edd karácsonykor lefekvés előtt!

Van, amit kifejezetten lefekvés előtt érdemes enni, de van olyan is, amit messziről el kell kerülni, ha jól szeretnél aludni az ünnepek alatt is.

Köztudott, hogy a lefekvés előtt közvetlenül elfogyasztott ételek mennyire nagy hatással vannak az alvásunkra. Ezt talán még fontosabb a fejünkbe vésni a közelgő karácsony és a vele járó többnapos zabálás miatt.

Érdekes tény, hogy az alvást elősegítő élelmiszerek közé tartozik a cseresznye, az avokádó, a banán és a mogyoróvaj is, míg a magas zsírtartalmú ételek, mint a chips, a fagylalt vagy a sült ételek, áloműzők. 

Forrás: POPSUGAR Photography / Anna Monette Roberts

Persze nehéz mindig odafigyelni arra, hogy mit együnk és mit ne, ha például egy szuper film megy a tévében, mert ugye könnyebben csúszik le egy kis sós mogyi vagy csoki közben, és mire vége a műsornak, észre sem vettük, megettük az egészet. Aztán meg nyilván nehezebben alszunk el, és csak álmatlanul forgolódunk, főleg, ha a film is felzaklatott minket.

Karácsonykor viszont amúgy sem kapcsol be annyira az önkontroll, hiszen bűntudat nélkül ehetünk mindent össze-vissza, mert ott van az asztalon és tudjuk, hogy úgyis csak három napig hágunk ki, akkor meg miért ne. Ha már nagyo nem bírjuk tartóztatni magunkat késő este sem, próbáljuk ne a legzsírosabb ételeket kiválasztani, hanem például az alvást elősegítő, magas magnéziumtartalmú dolgokat, mint a leveles zöldségeket vagy az avokádót. 

Whole Homemade Thanksgiving Turkey

Susie Burrell táplálkozási tanácsadó szerint az ételek késő esti fogyasztása problémás, mert nem csak pusztítást okoznak a cirkadián ritmusainkkal, hanem a test anyagcseréjét is terhelhetik.

„Ideális esetben meg kell próbálnunk a nap utolsó étkezését legkésőbb este 8-ig időzíteni, mert a testünknek szüksége van 10-12 órára a különböző ételek nélkül pihenni.”

Sajnos sokan azt is elfelejtik, hogy a koffein kevésbé nyilvánvaló dolgokban, például a csokoládéban, az energiaitalokban, az üdítőitalokban és egyes teákban is ugyanúgy ott van, amit kerülni kell, ha jól szeretnénk aludni. 

A lényeg tehát megint csak a mértékletesség elsősorban, és ha már erős késztetést érzünk az éjszakai evés iránt, próbáljuk ne a sült pulykát letámadni, hanem valami kevésbé zsíros finomságot.

Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top