“A kisfiam a 26. héten született” – Nagy harcosok pici testben

“A kisfiam egy okos, 3 éves nagyfiú, csodálatos személyiséggel. Szeret enni és élvezi a mozgás minden formáját, a karatéért egyenes odavan. Ha ránézek, nehéz elképzelni, hogy koraszülöttként, csupán 1300 grammal jött a világra.

A születése estéjén a férjemmel és legkedvesebb barátainkkal egy étteremben vacsoráztunk, amikor hirtelen erősen vérezni kezdtem.

Alig 6 hónapos terhes voltam még csak. Az orvosok sikertelenül próbálták elállítani a vérzést, úgyhogy végül elaltattak és császármetszést végeztek rajtam. A babánk így a 26. terhességi héten született, több mint három hónappal a kiírt dátum előtt. Rengeteg oka lehet egy koraszülésnek, én a fibroid tumorom miatt voltam veszélyeztetett terhes, sokat véreztem a terhesség alatt, és ez volt a koraszülésem oka is.

A kisfiamnak születése után intubálásra és légzéssegítésre volt szüksége, a tüdeje még fejletlen volt. A legijesztőbbek azok a pillanatok voltak, amikor kihagyott a lélegzete és leesett a szívhangja. Csak ültünk ott az ágya mellett a koraszülött-intenzíven, és szorítottuk egymás kezét, imádkozva magunkban, hogy élje túl a mi kicsi fiunk.

A hetek hónapokba fordultak és a légzése stabilizálódott, de sokáig tubuson keresztül kellett etetni, mert nehezen tanult meg üvegből enni. Nagyon kis mennyiségeket tudott csak szopizni az elején, kevesebbet, mint 1 millilitert. Emellett pedig 4 vérátömlesztésre volt szüksége, szerencsére a férjem tudott neki vért adni, ami azóta is lenyűgöző számomra. Az apja boldog volt, hogy segíteni tud a fiának, és ha kellett volna, odaadja akár az összes vérét, hogy életben maradjon.

A kisfiunk 71 napot töltött a koraszülött-intenzíven, két és fél hónapig voltunk otthon nélküle.

Végtelenül magányos érzés úgy hazatérni szülés után, hogy ünneplés helyett az üres babaszoba fogad. Minden olyan csendes volt. Egymás mellett ültünk szótlanul sokáig, miután hazaértünk, nem tudtuk, mihez kezdjünk magunkkal. Nem gondoltunk bele a jövőbe. A gyermekünk az életéért harcolt minden pillanatban, ami a jelenben tartott minket óráról órára, napról napra. Ez volt az egyetlen időszak az életünkben, amikor nem is próbáltunk előre gondolkodni. Ez volt az az időszak az életünkben, amikor minden könnyünket elsírtuk aggodalmunkban.

Nem tudtam sokat a koraszülésről egészen addig, míg velem meg nem történt. Persze hallottam történeteket másoktól, akiknek pár napot eltöltött a koraszülött-intenzíven a gyermekük, de valahogy maximum enyhe részvétet éreztem ilyenkor. Amikor viszont világra jött a fiam, és a napjainkat a kórházban töltöttük, drukkolva neki, hogy egészséges legyen és túléljen, rájöttem, milyen sokan vagyunk, akik ezzel a problémával küzdünk. Azóta csatlakoztam a helyi szervezethez is, és a saját történetünkkel igyekszem reményt önteni a sorstársaimba, akik épp a miénkhez hasonló nehéz élethelyzettel birkóznak. Sőt még az iskolapadba is visszaültem, hogy megtanuljam, hogyan lehet megelőzni a koraszülést, és előadásokat tartok, hogy másoknak is átadjam a tudásomat.

Online is próbálok segíteni és összekapcsolni a koraszülöttek szüleit, létrehoztam egy honlapot, ahol megírtam a történetünket, és ahol tudnak beszélgetni, tudják támogatni egymást az anyukák. A közösség érzés mindennél fontosabb ilyenkor, hogy lásd, nem vagy egyedül, nem csak veletek történik ilyen, és hogy más is ugyanolyan nehezen dolgozza fel a saját koraszülését, mint te. A léleknek nagyon nehéz teher, ha ilyen korán jön világra a baba, úgy érezzük, mi vagyunk a hibásak, és mi csináltunk valamit rosszul, azért történt minden. Pedig az esetek nagy többségében nem azért születnek korán a babák, mert anyuka végigcigizte, kábítószerezte a terhességét, miközben maratonokat futott. Egyszerűen a körülmények összjátéka az, aminek áldozatul esünk.

A mi kisfiunk szépen fejlődik, ugyan küzd kihívásokkal a koraszülés következményeként, de alapvetően egészséges, tüneményes fiúcska.

Az egyik legnagyobb probléma az asztmája, amit kétévesen diagnosztizáltak nála, és ami miatt a legutóbb a sürgősségi osztályon kötöttünk ki. Azt éreztük a férjemmel, hogy újra kezdődik minden elölről, megint minden olyan lesz, mint újszülött korában volt: éjjelente felváltva mászkáltunk be hozzá, hogy ellenőrizzük a légzését és minden lépését figyeltük. Reméljük, hogy idővel kinövi az asztmáját, de addig is minden fellelhető tudást megszerzünk a témában, hogy segíteni tudjunk neki.

Az asztmán kívül még az étkezéssel gyűlik meg a baja, vannak bizonyos állagú ételek, amiket képtelen lenyelni. Ilyen például az eper vagy a fagylalt, de a banánt, joghurtot és almaszószt imádja, ahogy a zöldségekkel sincs semmi baja, úgyhogy amíg ezeken keresztül elég vitamin, rost és ásványi anyag jut a szervezetébe, addig nem foglalkozunk azokkal az ételekkel, amiket elutasít.

A koraszülés megtanított minket arra, hogy minden napot csodaként éljünk meg, ha ránézünk a szaladgáló kisfiunkra. Senkinek sem kívánjuk, hogy átélje, amit mi átéltünk, azt az üzenetet viszont szeretnénk átadni minden koraszülött baba szülőjének, hogy a babák sokkal erősebbek, mint gondolnánk. Elképesztő küzdeni akarással érkeznek meg közénk, és nem adják fel könnyen, igazi nagy harcosok, pici testben.”