Baba

5 dolog, amit elkerülök idén nyáron, hogy boldogabb anya legyek

Alig vártam, hogy vége legyen az iskolának, és ne azzal teljenek a reggeleim, hogy sebtiben tízórait készítek, összetrombitálom a gyerekeket és rohanunk az iskolába. Az sem érdekel, ha egész nyáron sajtos tésztán és tojásos rizsen élünk, mindegy nekem, ki ítél el emiatt, de úgy döntöttem, hogy most már nekem is jár egy kis pihenés és feltöltődés. Ezt az 5 dolgot ennek érdekében kiiktatom az életünkből.

1. A tűzhely használata

Teljesen kiiktatni nem tudom, de nem állok oda minden nap, hogy a gyerekek kedvére valót főzőcskézzek. Hét közben pont jók lesznek a félóra alatt elkészíthető ételek, amikhez remélhetőleg csak a mikró kell, minden más marad hétvégére, de az is csak akkor, ha nincs épp 40 fok szombaton.

2. A fürdőruhán stresszelés

Tavaly nyáron borzasztó sokat tipródtam azon, hogy az alig fél éve szült testemre milyen fürdőruhát vegyek fel, ha egyáltalán ki lehet ilyen testtel menni a strandra. De most már elég volt ebből, csak azért nem fogom magam megfosztani a gyerekeimmel való vizes mókázástól, mert esetleg vadidegeneknek nem tetszik a testem.

5 dolog, amit elkerülök idén nyáron, hogy boldogabb anya legyek

3. Szigorú alvásidő

Teljesen egyetértek a napi rutin intézményével, és be is tartom itthon iskolaidőben minden lépését, de nyáron nem fogok azon vitázni a gyerekeimmel, hogy menjenek ágyba már este nyolckor. Jó, a legkisebb még lefekszik korán, de neki nincs is igénye arra, hogy Szívek szállodáját nézzen a nővéreivel este 11-ig.

4. A mindennapos fürdés

Kevesebb a stressz, ha mondjuk csak kétnaponta kell megharcolnom a középső gyermekemmel azért, hogy méltóztasson bemászni a fürdőkádba. Nem büdösödik, nem koszolódik el – ha igen, akkor persze irány a kád –, akkor meg minek vitázni ilyeneken nyáron? Így minden második estém nyugalomban telik.

5. Korán felkelés

Feltéve, hogy a legkisebb gyermekem a maga másfél évével is úgy gondolja, hogy alhatok reggel 8-ig akár, én bizony fel nem keltem magam csak azért, hogy mire felébrednek a gyerekek, már mindennel kész legyek. Iskola közben mindig egy órával korábban kelek, mint ők, hogy jusson időm mindenre, de nyáron nem vagyok hajlandó ilyesmire. Pihenni kell, punktum.

Olvass többet a gyerekekről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése