nlc.hu
Baba
Három hónapos a gyerekem, válni akarok

Három hónapos a gyerekem, válni akarok

Mit lehet tenni, ha az ember kétségbeesik a három hónapos babával, és hirtelen semmi sem tűnik jó megoldásnak, ráadásul úgy érzi, a férje nem érti meg, sőt akadályozza? Olvasónk válni akar.

“Napok óta nem alszom. Vagyis hónapok óta. A gondok akkor kezdődtek, amikor terhes lettem, és hirtelen semmi sem úgy alakult, ahogy gondoltam, hogy alakulni fog. Azt hittem, boldogan összekapaszkodunk a terhességben a párommal, minden nehézséget átvészelünk, és boldogan együtt simogatjuk a hasamat, ahol a baba fejlődik. Ehelyett a férjem folyton aggodalmaskodni kezdett, hogy milyen anya leszek én, és hogy milyen apa lesz ő. Azt mondta, attól fél, hogy felelőtlen leszek, és nem vigyázok majd a gyerekre, amitől teljesen felháborodtam, és volt egy olyan érzésem, mintha kiszeretnék belőle. Emellett a szex persze teljesen szétesett, mert amikor lehetett volna, akkor ő nem akarta annyira, legfeljebb, hogy én elégítsem ki őt, ami így önmagában nekem elég rosszul esett (és már simán elég lenne egy váláshoz).

Három hónapos a gyerekem, válni akarok

De mindketten azt hittük, hogy a dolgok megoldódnak, amikor megszületik a baba.

Hát nem. Semmi sem oldódott meg. Minden sokkal rosszabb lett. Soha, de soha nem alszom. Komolyan mondom, hogy egy éjszaka sem volt, amikor pihenhettem volna, pedig a férjem próbál segíteni, csak mindent rosszul csinál. Állandóan azzal jön, hogy nem így kellene szoptatni és nem ennyiszer és másképp, és azt is mondja, hogy más anyukák jobban bírják nálam, és hogy ő mindent biztosít nekem, akkor már legyek boldogabb és kisimultabb, végül is csak egy gyerekem van, nem három, mint sokaknak. Állandóan csak vádol, és úgy érzem, egy lúzer vagyok, egy vesztes, egy béna, aki a legalapvetőbb dolgokra sem képes a gyerekével.

Amikor megpróbálok beszélni az érzéseimről, amire persze gyakorlatilag nincs idő, csak bámul az arcomba, és elmondja, hogy mennyi megoldást felkínált már, közben én eggyel sem élek, és csak itt panaszkodom, én pedig arra vágynék, hogy MEGÉRTSEN, hogy egy kicsit szeretgessen, hogy elhiggye, hogy mindent a legjobban próbálok tenni, és hogy jó vagyok a gyerekemnek, és el tudom látni. Annyira bánt, hogy csak a hibáimra hívja fel a figyelmet, hogy néhány napja azt fontolgatom, hogy elválok. Nem érdekel, hogy most nincs keresetem, nem érdekel semmi, egyszerűen úgy érzem, hogy ez egyedül minden nehézség ellenére könnyebb lenne, mert nem bírom ki ezt a nyomást. Megőrülök, hogy folyton felülbírál, megőrülök, hogy ügyetlennek tart, megőrülök attól, hogy ennyire rosszul próbál segíteni.”

Ha olvasói leveled van, küldd el nekünk: anyamborogass.blog@gmail.com

Olvass többet a válásról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top