nlc.hu
Baba
A szétnyílt hasizom egészségügyi hatásai

Az anyák nagy keresztje: a szétnyílt hasizom nem csak esztétikai probléma

A szétnyílt hasizom szülés után rengeteg anya életét keseríti meg, de fontos tudni, hogy egészségügyi problémákhoz is vezethet azon túl, hogy esztétikai gondot okoz.

Ha becsöppensz egy anyatársaságba, akkor biztos, hogy lesz ott pár anyuka, akik tudnak mesélni a szétnyílt hasizom okozta szenvedésekről. Nemcsak azért okoz gondot, mert úgy néz ki tőle a nő hasa szülés után hónapokkal, évekkel is, mintha még mindig terhes lenne, hanem mert komoly egészségügyi problémák is felmerülhetnek miatta. 

Az anyák nagy keresztje

Az anyák beszámolói között hallottunk olyat, akinek a hasa lufiként, fájdalmasan felfújodott már a reggeli első pohár víz után, és úgy érezte, hogy nem tartja semmi a belső szerveit a hasában. Egy másik anya azt mesélte, hogy a négy ujjnyira szétnyílt hasizma emésztési zavarokat okozott, napi szinten hányingerrel küzdött, fájt a dereka tőle. A harmadik anyuka pedig úgy írta le magát, hogy a szétnyílt hasizom miatt évekig úgy nézett ki, mintha öt hónapos terhes lenne, és egy pálcikaemberhez hasonlított, mert vékony volt keze-lába, de a hasa megállíthatatlanul kidudorodott. Ez lett volna még a kisebb baj, de mint kiderült, köldöksérv is társult a szétnyílt hasizomhoz és elviselhetetlen fájdalmai voltak derék- és köldöktájon. Ő végül a műtéti beavatkozás mellett döntött, és nem bánta meg.

Egy kedves ismerősöm, Noémi két gyermek anyukája, aki már az első terhessége után felfigyelt arra, hogy valami nincs rendben, más volt a hasa „domborzata”. „Olvastam a szétnyílt hasizomról, arról, hogy milyen gyakori és egyből videókat kezdtem keresgélni arról, hogyan kell ellenőrizni – mesélte Noémi. – Sok elérhető információ van erről, ha az ember utánajár, és nem olyan nehéz, bár egy kicsit kellemetlen érzés volt kitapintani az izmok közötti rést. Ekkor robbant be a Covid, így elsősorban otthoni megoldást kerestem, orvoshoz nem mentem el, a védőnőmnek viszont megemlítettem a problémám, aki biztatott, hogy erre alkalmas tornával erősítsem magam. Nem emlékszem, hogy ekkor hány ujjnyi volt, a második terhességem után kétujjnyi rést tapintottam ki, de ekkor már tudatosabban kerestem.”

A második terhessége után Noémi úgy tapasztalta, hogy a hasa kevésbé húzodott vissza, mint az elsőnél, és az is feltűnt neki, hogy mennyire derékfájós lett.

Nehezebben tudtam emelgetni a gyerekeket, pedig sokkal jobb kondiban voltam, mint az első babám után. 

Viszont már rutinosan azzal kezdtem a mozgást, hogy leellenőriztem a rés nagyságát, hogy célzottan olyan tornát végezhessek, ami segíti a hasizmok regenerálódását. Szerencsére rengeteg tornagyakorlat elérhető, amit szétnyílt hasizom ellen, vagyis pont szétnyílt hasizommal lehet csinálni, ezekkel kezdtem a munkát – tette hozzá Noémi. – Nehéz gyerekek mellett rendszeresen tornázni, de a kezdeti gyakorlatok nem igényelnek olyan sok időt. A gyakorlatok, ha rendszeresen végzik őket, elég hamar hoznak változást, nekem eddig úgy tűnik, hogy ennek a kisebb résnek az összehúzására bevált.”

Mindenkinek szétnyílik a hasizma

Hortobágyi Andrea, az Anyaszületett regenerációs program létrehozója is hasonló tünetekről tájékoztatott, amikor a szétnyílt hasizomról kérdeztem. A szakember szerint a szétnyílt hasizom legszembetűnőbb tünete általában az szokott lenni, hogy a szülést követően megmarad a pocak, ami nagyjából öt-hat hónapos várandós nagyságú, és nem tűnik el idővel. Ez az az esztétikai probléma, ami legtöbbször a szétnyílt hasizom problémájára irányítja az anyukák a figyelmét.

Hortobágyi Andrea

Hortobágyi Andrea, az Anyaszületett regenerációs program létrehozója

„Ezenkívül is vannak olyan jelek, amiket észre lehet venni magunkon – tette hozzá Hortobágyi Andrea. – Ilyen lehet a derékfájás, aminek az az oka, hogy a hasfal funkcionálisan nem működik megfelelően, és emiatt sokkal nagyobb megterhelésnek van kitéve a gerinc ágyéki szakasza. Ha valaki ilyet észlel, hogy fáj a dereka, a háta, akkor is lehet tehát a szétnyílt hasizomra gondolni.

Jel lehet az inkontinencia is, ami pedig abból adódik, hogy a hasfal nem tudja maximálisan ellátni a tartó funkcióját, és amit tartana, az a gátizomra nehezedik rá.

A gáti terület, a medencealapi izmok fokozott terhelésnek lesznek kitéve, és így kialakulhat az inkontinencia. Sokszor nem tudják az anyukák, hogy az inkontinencia nem biztos, hogy abból adódik, hogy a gát területe gyenge, hanem a szétnyílt hasizom okozza a panaszokat.”

A szakember szerint fontos megjegyezni, hogy a várandósság alatt mindenkinél eltávolodik a két egyenes hasizom, különben nem férne el odabent a baba – tehát ez egy élettani, nem pedig kóros történés.

Az a kérdés csak, hogy ez utána visszarendeződik-e magától. Ezért sem javasolja, hogy a szülés után hat hétig a szétnyílt hasizommal foglalkozzunk, ugyanis a testnek van egy természetes regenerációs képessége, amit úgy tudunk segíteni, hogy minél többet pihenünk a gyermekágy alatt. Ha ezt biztosítjuk, akkor elképzelhető, hogy szépen minden visszahúzódik és rendeződik.

Egyszerű önvizsgálat

A szétnyílt hasizom kialakulása több tényezőtől függ Hortobágyi Andrea elmondása alapján. Lehet alkati oka, hogy milyen kötőszövettel rendelkezünk, de az is döntő szerepet kap, hogy hány évesen vállalunk gyereket, és hányadik terhességről van szó. „A minél későbbi gyermekvállalás, az egyéni adottságok – így a kötőszövet állapota -, hogy mekkora a baba, illetve mekkora az a plusz súly, ami várandósság alatt megterhelte a testünket, mind befolyásoló tényező – mondta el a szakember.

Az is döntő lehet a szétnyílt hasizom esetében, hogy korábban valaki sportolt-e. Viszonylag sok összetevő az, ami befolyásolja, hogy szétnyílva marad-e a hasizom szülés után.

Hortobágyi Andrea

Hortobágyi Andrea (Fotó: Anyaszületett Facebook)

Hortobágyi Andrea hozzáteszi, hogy az lenne az optimális, ha a szülés utáni hat hetes kontrollon megnéznék az orvosok a szétnyílt hasizmot és a gáti területet is, ám sajnos ez a legtöbb esetben nem történik meg, pedig nem egy bonyolult vizsgálatról van szó. Egyszerűen és gyorsan meg tudjuk vizsgálni saját magunknak is – de persze egy szakavatott kéz jobb lenne a diagnosztizáláshoz.

„Hanyattfekvésben elhelyezkedik az anyuka, a talpak a földön vannak, és megemeli a fejét. Ettől bekapcsol a két egyenes hasizom – a két izom között van egy kötőszövetes rész, ami eltávolodik a várandósság alatt. Ahogy a két izom megfeszül, úgy tapinthatóvá válik a közte lévő terület. Azt kell megvizsgálni, hogy ide be tudjuk-e rakni az ujjunkat, ha igen, akkor hány ujjat, illetve milyen hosszan. Egészen a szeméremcsonttól a szegycsontig húzódó területen végig szoktunk haladni, és nézzük, hogy milyen széles és milyen hosszú a távolság” – vázolta az önvizsgálat folyamatát a szakember.

Sosem késő foglalkozni a szétnyílt hasizommal

A későbbi gyerekvállalással is nő a kockázata, hogy a szétnyílt hasizom megmarad szülés után, márpedig a mai világban már inkább 30-40 évesen szülünk, ami a szervezetünk regenerálódása szempontjából teljesen más, mint 20 évesen. A szétnyílt hasizom tehát jó eséllyel érinteni fogja a továbbiakban is az anyák többségét, ha ez a tendencia megmarad. Mit lehet vele tenni? Hortobágyi Andrea szerint ne kezdjünk el kísérletezni otthon nem megfelelő, nem erre a problémára való tornákkal.

„Fontos, hogy jó szakembert keressünk ebben az esetben: mozgásterapeuta, manuálterapeuta, gyógytornász is segíthet – mondta el a szakember. – Első körben meg kell próbálni speciális tornával helyrehozni, mert az esetek többségében eredményes szokott lenni.

Extrém esetben, például ikervárandósság után, vagy ha nagyon nagy az eltávolodás, 4-5 ujjnyi, akkor nem biztos, hogy elegendő a torna, hanem műteni kell.

Anyaszületett

Fotó: Anyaszületett Facebook

A szétnyílt hasizmot mindenképp kezelni kell, és ha ez nem történt meg a szülést követően, akkor két-három év múlva is neki lehet állni akár a tornának is Hortobágyi Andrea szerint. „Egyszer vissza kell állítani a hasunk állapotát, különben borítékolható, hogyha máskor nem, de a menopauza idején inkontinenciális panaszok alakulnak ki, vagy bármikor jöhet olyan gerinc és derék probléma, ami erre vezethető vissza. Úgyhogy mindegy, hogy mikor, de foglalkozni kell vele.”

A szakember arra hívja fel a figyelmet, hogy szétnyílt hasizom esetén az erre kifejlesztett tornára van szükség, nem lesz jó gyógymód a megszokott hasizomerősítés, amit esetleg terhesség előtt végeztünk, vagy az olyan mozgásformák, amikhez előszeretettel nyúlnak az anyukák, mint például a kocogás vagy

a jóga, ami könnyűnek tűnik, de nagyon sok olyan mozdulata van, ami kifejezetten ronthat a szétnyílt hasizom állapotán.

Viszonylag sokan foglalkoznak speciálisan a szétnyílt hasizomra jó tornákkal, az Anyaszületett Komplex Regenerációs Tréning is ilyen, melyben a nőijóga, a gyógytorna és a pszichológia eszközeit használjuk a sikeres regeneráció érdekében.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top