Baba
„Megőrültem tőle, hogy rengeteg lett a nyálam” – anyák őszintén a terhesség alatti nyűgökről
Ennél a brutálisan őszinte karácsonyi üdvözlőlapnál nem lesz jobb idén
6 kilós óriásbabát szült egy nő
Rémálom lett a szülésből, öt hónap után is nyílt seb van az anya hasán
Egy lila női felső segíthet a nyíregyházi csecsemőhalál felderítésében
Nyílt levél a 3 éves gyerekemhez – fáj az alvás, vagy mi a szösz?
Egy nappal a védőoltás beadása után meghalt egy csecsemő Kékkőn
Temetése előtt mozdult meg a halottá nyilvánított baba
„Örökbe adtam a kisfiamat, nem tudtam vállalni 19 évesen”
Kórházi melegítőpárna égette meg a kisbaba hátát
A szervezet felkészítése a babatervezésre (x)
„Sokkot kaptam, amikor kiderült, hogy hármas ikreink lesznek” – Két gyereket akartak, hat lesz belőle
Videón a pillanat, amikor megtudják, hogy négy lányuk után fiuk születik-e
Azt hitte terhes, de egy rákos daganatot szült
Szabó Zsófi pár nap múlva a kezében tarthatja kisbabáját
Négy lány után az ötödik babát várják. Vajon fiú lesz?
Dupla annyi időt töltünk a gyerekeinkkel, mint ötven éve
Nyílt levél az anyának, aki magatehetetlenné válik a férje nélkül
9 év különbség van a gyerekeim között. Miért olyan furcsa ez?
Sokkoló: 15 évig hordta a testében a négy hónaposan megkövesedett magzatát
Durván kihullott a haja a nőnek szülés után – videó
Nem is lehetne hálásabb az elefánt, amelynek az állatvédők megmentették a kicsinyét
Hamisan állította az anya, hogy a trolivezető rácsukta a babakocsira az ajtót
Elképesztő fotó a víz alatti szülésről
Címlap
top
A pszichológia szerint, ha valakit nem érdekel a születésnapja, az nem alacsony önértékelést jelent – hanem olyan érzelmi biztonságot, amit sokan sosem érnek el, mert a külvilág visszajelzéseiből mérik a saját értéküket
Szevasz Csöpikém! Mennyire vagy képben a Bujtor-klasszikusokkal? Most kiderül!