anyaméh
A méhek régebb óta hasznosak, mint hogy az ember lejött a fáról
„Kétszer ennyi beteggel is tudnék foglalkozni” – interjú dr. Bérczi Viktorral a miómák műtét nélküli kezeléséről
Odaadta saját méhét a lányának, hogy még egy gyereket szülhessen
Két méhe van, ikrei születtek – az egyik mesterséges megtermékenyítéssel, a másik természetes úton
Anyaméhen belül fejlődő magzaton hajtottak végre agyműtétet
Az anyaméh kóborló parazita a testben – a női test az orvostudomány történetében
Transznemű nő testébe ültet méhet egy sebész, hogy segítsen neki teherbe esni
Van a szomszédunkban egy ősi pogány barlangtemplom, ami úgy néz ki, mint egy vagina
Méheltávolító műtéten esett át Young G Béci felesége: „Elbúcsúztam a méhemtől, nem lehet már több kisbabám”
Eltávolították Amy Schumer méhét és vakbelét
Azt mondta az orvos, „itt a menstruálós”, azzal kiment a vizitről – Lenke harca az endometriózissal
Gyereket szült a nő, aki méh nélkül született
Az ultrahangon tudta meg a nő, hogy két méhe van, és mindkettőben magzat fejlődik
Magzatvize elfolyása után 10 héttel adott életet a „csodababának”
Már az anyaméhben eldől, hogy a répát vagy a szalonnát szereted-e
Méhen belül műtöttek meg egy magzatot
Méh nélkül született, 2,7 millióért lehetne gyereke
Már az anyaméhben feláldozta magát ikertestvéréért a kisbaba
Az anyaméhben operálták az orvosok a nyitott gerinccel fejlődő babát
A Vatikán szerint ilyen esetekben elfogadható az anyaméh eltávolítása
Anyaméh-inspirálta hotelszoba REM-gazdag alvásért
Szív alakú méhben jöttek világra az ikrek – elképesztő fotó
80 ezer méh özönlötte el egy monori családi ház padlását