ISIS
„Csak úgy menekülhettek, ha gyermeket szültek az Iszlám Állam harcosának”
Egyetlen lövéssel 5 ISIS harcossal végzett a brit mesterlövész
„Hogy értessük meg velük, milyen az, amikor minden este sírva alszol el?” – Az „ISIS menyasszonyai” visszatérnének Amerikába
Nők, akik nem félnek Erdogantól sem
Trump személyesen üdvözli az ISIS vezetőjének lekapcsolásában részt vevő kutyát
Az ISIS-vezér halála után ez az ember léphet az örökébe
Az Iszlám Állam egyik harcosát fogták el a Ferihegyen
Nadia Muradról készült dokumentumfilmet is bemutatnak az idei BIDF-en
Nadia Murad és Denis Mukwege kapta meg az idei Nobel-békedíjat
„Jött a Daesh, és mindent elvett tőlünk” – Interjú a Nobel-békedíjra jelölt Nadia Muraddal, aki jazídi nőként hónapokig élt szexrabszolgaként az Iszlám Állam fogságában
Nobel-békedíjra jelölték az ISIS egykori szexrabszolgáját
Szexrabszolgának hitték, de kiderült, hogy az Iszlám Állam harcosa
Helyreállítható a felrobbantott ősi város, Palmüra
Láttad már képeken, milyen a pokol?
Jazidi szexrabszolgák kapták idén a Szaharov-díjat
Két magyar akart csatlakozni az ISIS-hez
Vidámparkban robbantott volna az ISIS
Megölték a kurd Angelina Jolie-t
Kiakadt a muszlim lány, akinek a nevét ISIS-nek írták az iskolai évkönyvben
Előtte-utána képek mutatják az ISIS pusztítását
A fiatal dániai lány abbahagyta az iskolát, hogy az ISIS ellen harcolhasson
Kivégezte a fiatal újságírónőt az ISIS
Megölték az iszlám terroristák az osztrák tinilányokat