
nevelőszülő


„Hiszem, hogy egyszer én is elmondhatom magamról: egészséges vagyok!” – öt gyógyíthatatlan betegséggel küzd a 25 éves Dávid

Fél évszázadon át voltak nevelőszülők, több mint 600 gyermekről gondoskodtak

Borzalmas bűntett: SNI-s nevelt gyerekeit kínozta egy házaspár

Ilyen a karantén 7 gyerekkel

24 különböző otthonban volt, mielőtt örökbe fogadták volna

Szörnyetegek adták ki magukat nevelőszülőnek Mohácson

„A nevelőszülők a rendszer kulcsszereplői”

„Tudom, ha visszakerülne az anyukájához, jó helye lenne”

„Ötvenegy évesen értem meg a szülőségre”

„Anya, te nem egy eszköz vagy!” – egyedülálló nevelőszülő 6 gyerekkel

Külön ünnepnapot, több fizetést és támogatást szeretnének a nevelőszülők

„Karácsonyra kérünk mindig képet, lássuk, hogyan változnak” – ilyen az élet nevelőszülőként

Mindenkinek szüksége lenne tanfolyamra, aki ma gyereket vállal Magyarországon

Bántalmazták a nevelőszülők a ceglédi kislányt, akit szexuális erőszak gyanúja miatt vettek el a szüleitől

Soha többé nem térhet vissza otthonába a 4 éves kislány

Öt testvért fogadott örökbe, hogy ne kelljen elszakadniuk egymástól

Szívtelenül szakították el a gyerekeket a nevelőszülőktől, már két eljárás folyik

Lemondott a gyermekvédelmi központ igazgatója a botrányos örökbeadás után

Második esély: traumatizált gyerekeknek keresnek „pótszülőt”

Szó szerint elrabolták roma nevelőszüleitől a kislányt, akinek meghalt az anyukája

Megszűnik a nevelőszülői OKJ-képzés

Tamás, a „pótapa” – több mint 30 gyerek nőtt már fel nála

Megrázó felvétel: kapaszkodik nevelőanyjába egy kislány, de az ügyész elrángatja
