szíria
Kiderült, ki fogadhatja örökbe a romok alatt született szíriai kislányt
„Sok mindent eltervezel, amikor babád születik, és aztán… hirtelen a romok alatt találod magad” – 90 óra a föld alatt
Testileg és lelkileg is megviselten tért haza a magyar mentőcsapat Törökországból
Török-szíriai földrengés: már 30 ezer felett a halálos áldozatok száma
Sokan örökbefogadnák a szíriai földrengés után a romok alatt született kisbabát
36 órán át nyugtatta a romok közé szorult kishúgát egy szír kislány
Törökországi földrengés: a magyar mentőegység 3 három embert mentett ki a romok alól
Földrengés: mi vezetett ilyen súlyos katasztrófához Törökországban és Szíriában?
Földrengés Szíriában: romok alatt szülte meg a kislányát
Török-szíriai földrengés: már 4 ezer fölött a halottak száma
7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökországot ma hajnalban, több százan meghaltak
„Mindenkinek megvan a maga kis szentélye, ahová nem tör be a másik” – így ünnepelnek a többkultúrájú családok
Három és fél órát úszva húzták ki társaikat a tengerből a menekült úszóversenyző Mardini nővérek, most film készült róluk
Legendás katona jelentkezett szolgálatra Ukrajnában
A város, ahol több a macska, mint az ember
„Hogy értessük meg velük, milyen az, amikor minden este sírva alszol el?” – Az „ISIS menyasszonyai” visszatérnének Amerikába
Az ISIS-vezér halála után ez az ember léphet az örökébe
Macskákat ment a háború sújtotta Szíriában egy férfi
Az Iszlám Állam egyik harcosát fogták el a Ferihegyen
Ötezer kilométert utazott a kutyus, hogy újra együtt lehessen a katonával, aki megmentette az életét
Mellrákos a szír diktátor felesége
200 kilós medve ugrott a gondozója hátára – megdöbbentő videó
Torokszorító emberi történetek, bekúsznak a bőrünk alá