nlc.hu
Család
Gigafogyás! 64 kilót dobott le az esküvőig – fotók

Gigafogyás! 64 kilót dobott le az esküvőig – fotók

Párját akarta visszaszerezni a nő, ezért közel 64 kilót fogyott. A szerelemben is sikeres lett.

Stephanie Nicket elhagyta barátja egy vékony munkatársáért. Az akkor 28-as méretet viselő nő elhatározta, hogy mindent megtesz azért, hogy visszaszerezze szerelmét. Fogyókúrába kezdett, amit sikerrel végig is csinált. Nem akármilyen eredményt ért el: 64 kilót dobott le és visszakapta egykori szerelmét. Ma boldog házasok.

Álomesküvő 10 mérettel kisebb menyasszonyi ruhában

“A diéta rettenetes volt. De végig kellett csinálnom. Az évek során a súlyom csak gyarapodott, már azt sem tudtam, mit vegyek fel. Ugyan Larry azt mondta nekem, hogy szeret, mégis elhagyott egy vékonyabb nőért. A fogyókúra során Larry érdeklődését szerettem volna fenntartani, de az is motivált, hogy egészséges legyek és az önbizalmamat visszaszerezzem. A szekrényből kidobtam az összes műkaját, és friss zöldséggel és gyümölccsel töltöttem fel a hűtőmet is. Vezetés helyett pedig sétálni kezdtem” – mondta az asszony.

A pár időközben kibékült és boldogan készültek az esküvőjükre. Stephanie ambiciózusabb lett, mint valaha, sőt 9 mérettel kisebb ruhákat kezdett el hordani, mint a fogyókúrájának kezdetén. Végül elérte célját: 2012-ben 10 mérettel kisebb álomruhában mondta ki a boldogító igent szerelmének.

Forrás: Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top