nlc.hu
Család
Miattuk halhatott éhen egy kisgyerek Gyöngyösön

Miattuk halhatott éhen egy kisgyerek Gyöngyösön

Arra jutott az ombudsmani vizsgálat a májusban éhen halt gyöngyösi gyerek ügyben, hogy csak a védőnő nem hibázott, mindenki más viszont igen.

Sorozatos mulasztás, nemtörődömség, szakmailag érhetetlen lépések miatt nem sikerült megakadályoznia a szociális rendszernek azt, hogy éhen haljon egy gyerek, akitől a szülei megvonták a táplálékot. Székely László alapjogi biztos szerint a halálesetben a jelzőrendszeri tagok hibái közvetve szerepet játszottak.

Székely László az Agárdon 2013 tavaszán halálra éheztetett másfél éves gyermek ügyében folytatott korábbi vizsgálatot lezáró jelentésében a szaktárcát kérte, hogy a megelőzés érdekében fontolja meg a védőnői szolgáltatás kötelező igénybevételének, az elutasítás következményeinek jogszabályban rögzítését. Ezt a miniszter szükségesnek is tartotta, de intézkedés azóta sem történt.

A Gyöngyösön elhunyt kisgyermek szülei már a terhesség idején, majd a szülés után is visszautasították a védőnői ellátást, a gyermekjóléti központ szolgáltatásait, és a gyámhatóság idézéseire sem jelentek meg. A vizsgálat szerint a védőnő maradéktalanul eleget tett jelzési, együttműködési kötelezettségének, ő nem követett el mulasztást. Ezzel szemben a háziorvos, bár tudott arról, hogy a gyermek alultáplált, annak súlyfejlődését csupán a bemondás alapján rögzítette, s arról tájékoztatta a gyámhatóságot, hogy a gyermek nevelése, gondozása a szülők részéről biztosított. A veszélyeztetettségére vonatkozó első jelzését csak hónapok múlva, elkésve tette meg. A késlekedésért a háziorvos fegyelmi felelősségre vonását kéri az alapjogi biztos.  

A gyámhatóság hónapokig nem lépett, majd szabálytalanul folytatta le a védelembe vételi eljárást, a megszüntető végzésében pedig a gyermekjóléti központot értelmetlen, felesleges és indokolatlan módon az érintett család alapellátásban való további gondozásra hívta fel akkor, amikor a központ huzamosabb ideje a kapcsolatot sem tudta felvenni a családdal.

Az ombudsman szerint a tragikus eset rávilágít arra, hogy a jelzőrendszeri tagok érdemi együttműködése lehet az egyetlen járható út, hiszen egyedi és elszigetelt próbálkozásaik az együtt nem működő szülők és családok esetében komoly kockázatokkal és következményekkel járnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top