Család

Egy békásmegyeri fizikatanár egy éven át vezette, mennyit dolgozik. Meglepő eredmény született

A 29 éves András egy éven keresztül órára pontosan feljegyezte, mennyi időt töltött a tanítással és a hozzá kapcsolódó munkával. Még ő is meglepődött, mi jött ki.

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium fizikatanára egy éven keresztül aprólékosan feljegyezte, hogy mennyi időt tölt munkával. András arra volt kíváncsi, mennyi igaz abból az elterjedt vélekedésből, hogy a tanárok keveset dolgoznak.

A pedagógus a Heti Válasznak küldte el adatgyűjtésének eredményét. A kutatás idején 29 éves volt, fizikát tanított, és osztályfőnök is volt. Kivett 9 nap táppénzt, és gyerek születése miatt 7 nap apaszabadságot.

Az osztálykirándulást a folyamatos felelősség miatt 24 órának számolta, a nyári tábort 12 órának, mivel az nem volt kötelező. A tudományos cikkek olvasását nem számolta bele a munkaidejébe, csak ha konkrétan egy órához keresett anyagot.

Így jött ki, hogy 2017. február 17-től 2018. február 16-ig, egy év alatt összesen 1750 órát dolgozott. Ez pedig – akármennyire is meglepő – pont annyi, mint az elmúlt öt évben a magyarországi átlagos munkaidő.

A fizikatanár azt írja, hogy bár nagyságrendileg annyit dolgozik, mint egy átlagos magyar, a nyári szünet miatt nem rendelkezik a szabadságaival, a fizetése pedig csak az átlagbér 77, a szellemi foglalkozásúak átlagos bérének pedig csupán 57 százaléka.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése