Család

Kislánya megmentőjének adta az egyik veséjét az anya

A tűzoltó megmentette a lánya életét. Az anya pedig a férfiét.

Az amerikai Becca Bundy egyik kislánya, az akkor 1 éves Hadley 2016 augusztusában egy éjszaka rohamot kapott. Az anya a 911-et tárcsázta, a hívására pedig egy Bill Cox nevű tűzoltó válaszolt. A férfi, aki elsősegélynyújtást is tanult, azonnal a család otthonába sietett, és stabilizálta a kislány állapotát, még mielőtt a mentők kiérkeztek.

Két évvel később az asszony egy jótékonysági eseményen összefutott kislánya megmentőjével. A férfi egy zöld pólót viselt, a következő szöveggel: Bill vagyok, a veseelégtelenség végső fázisában, és vesére van szükségem.

Hamarosan kiderült, hogy Bill és Becca vércsoportja azonos. A nő úgy döntött, jelentkezik vizsgálatra, hogy adhat-e vesét Billnek. A tesztből kiderült, hogy alkalmas donornak.

A transzplantációra 2019 februárjában került sor. Bill megkapta Becca egyik egészséges veséjét.

Ma már mindketten jól vannak, és családtagként tekintenek egymásra.

„Ő az angyalom, megmentette az életemet és úgy gondoltam, ez a megfelelő ajándék a számára” – mondta Bill, aki saját kezűleg faragott egy kis angyalfigurát Beccának.

via

(A nyitókép illusztráció! Forrás: iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése