nlc.hu
Család
54 éves tanár halt meg a koronavírusban

„Sokszor hangoztatta, hogy életveszély így tanítani” – Megszólalt a koronavírusban meghalt 54 éves tanár lánya

A koronavírusban elhunyt 54 éves tanár lánya szerint a tragédia felhívja a figyelmet arra, hogy a tanárok mekkora veszélynek vannak kitéve, ha oltatlanul kell tanítaniuk.
Osztályterem

Két nap alatt nagypapáját és édesapját is elvesztette a Fazekas Mihály Gimnázium 54 éves tanárának lánya. A budapesti középiskola történelem szakos tanára a beszámolók szerint egészséges volt, március 24-én azonban belehalt a koronavírus szövődményeibe – írja a Telex.

Az elhunyt tanár lánya, Anna a portálnak azt írta: édesapja halála „felfoghatatlan, tragikus, nem tudom, hogy hiányával hogyan fogok majd együtt élni. Különösen úgy, hogy édesapja, a nagypapám másfél nappal korábban hunyt el, szintén a Covid-19 szövődményei miatt”.

A fiatal nő azt is írta, hogy édesapja elvesztése valóban felhívja a figyelmet arra, hogy a tanárok mekkora veszélynek vannak kitéve, ha beoltatlanul kell bejárniuk az iskolába.

„Apukám heti rendszerességgel járt be az iskolába az online oktatás mellett is, egészen a betegségéig. És sokszor hangoztatta, hogy életveszély így tanítani, de hivatástudata, diákszeretete mindig vitte előre a legnehezebb pillanatokban is”

– írta a pedagógus lánya.

A Pedagógusok Szakszervezete adatai szerint a több mint egy éve tartó koronavírus-járványban eddig 60 pedagógus halt meg, ezért az iskolák megnyitása szerintük addig nem javasolható, amíg a pedagógusok nincsenek beoltva.

(Kiemelt kép: illusztráció)

Koronavírus az oktatásban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top