nlc.hu
Család
Buszból kiesett 13 éves lány

Kiesett a buszból menet közben egy iskolás lány Szigetszentmiklóson, a sofőr észre sem vette

Minden szülő rémálma valósult meg.
Volánbusz,

Menet közben kiesett a buszból kedd délután egy iskolás lány Szigetszentmiklóson – számolt be az RTL Híradó. A 13 éves lány a helyi járaton – amely iskolából hazafelé tartó gyerekekkel volt tele – a busz hátsó ajtajánál állt, amikor az kinyílt. A sofőr észre sem vette a balesetet, csak akkor fékezett, amikor az utasok kiabálni kezdtek. Felsegítette a buszra a kiesett gyereket, majd folytatta az utat.

A kanyarban kinyílt a hátsó ajtaja a busznak, és a kislányom kiesett a buszból. Ami a legmegdöbbentőbb számunkra, hogy a busz sofőrje nem vette első körben azt, hogy ez megtörtént ez a dolog. (…) Ugye ő nyilván sokkos állapotban adrenalintól túlfűtve közölte, hogy úgy érzi, jól van, és akkor a sofőr azt mondta, hogy jó, akkor mehetünk tovább, és a busz folytatta a járatát” – mondta az apa.

A lánya könnyű sérülésekkel került kórházba: a koponya, a váll és a baloldala csípőtől lefelé végig sérült.

A Volánbusz elnézést kért a kollégájuk hibájáért, valamint vizsgálatot  indítottak, mivel a buszvezető nem a szabályoknak megfelelően járt el, hiszen mindenképpen mentőt kellett volna hívnia.

Állítólag nem először fordult elő ezen a járaton, hogy kinyílt  a buszajtó, csak eddig szerencsére nem esett ki senki. A Volánbusz azonban állítja, hogy az autóbusz átvizsgálásakor nem tapasztaltak semmi rendellenességet.

A rendőrség gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást, de eddig nincs gyanúsítottja az ügynek.

Októberben egy gyerek fejére csukta rá az ajtót egy volánbuszos, a közlekedési társaság akkor is vizsgálatot indított, hogy kiderítsék, pontosan mi történt. A 9 éves kisfiú porczúzódást szenvedett, és a baleset után még napokig fejfájásra panaszkodott. A sofőr akkor le sem szállt, hogy megnézze, jól van-e a gyerek, aki duzzadt, vörös fülekkel tért haza. A Volánbusznál azt nyilatkozták, hogy aznap az ominózus ajtó rendellenesen működött, a sérülést okozó buszt ideiglenesen kivonták a forgalomból.

Kiemelt fotó forrása: RTL / RTL Híradó – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top