nlc.hu
Egészség
A megelőző melleltávolítás nem jár előnyökkel

A megelőző melleltávolítás nem jár előnyökkel

Akiknek az egyik mellében rákos daganatot találtak, azok közül mind többen döntenek úgy, hogy a másik mellüket is eltávolíttattják. Most azonban felmerült a kérdés, érdemes-e?

Az elmúlt tíz évben több mint háromszorosára nőtt azon mellrákos betegek száma, akik az egészséges mellüket is eltávolíttatták, de a beavatkozás nem hozta a várt eredményt.

Egy kutatásban több mint félmillió olyan nőt vizsgáltak, akiknek az egyik mellében rákos daganatot diagnosztizáltak, de a betegség nem terjedt tovább más szervekre. Az ilyen betegek körében a 2002-ben jellemző 4 százalékról 2012-re 14 százalékra ugrott azok aránya, akik eltávolíttatták az egészséges mellüket.

Csakhogy esetükben semmit sem csökkent a mellrák miatt vagy egyéb okból történő elhalálozás valószínűsége azokhoz képest, akik nem vállalkoztak erre a műtétre. “Nagyon úgy tűnik, hogy gyakorta túlkezeljük a mellrákot – véli a vizsgálat egyik vezető szerzője. – A legtöbb korai stádiumú mellrákos nő nem profitál semmit az egészséges melle eltávolításából.”

Szerencsére az emlődaganatok nagyobb része jóindulatú
Szerencsére az emlődaganatok nagyobb része jóindulatú

A legtöbb nő egyébként azért vállalkozik erre a komoly, hosszú lábadozással járó műtétre, mert rettegnek attól, hogy a másik mellükben is csomót találnak. Az információhiány és a szorongás vezeti tehát őket, pedig az egészséges mell eltávolítása nem csökkenti annak kockázatát, hogy az illető meghal a már fennálló rák miatt, csak annak az esélyét mérsékli, hogy még egy rák alakuljon ki nála, állítják a szakorvosok.

Forrás: foxnews.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top