nlc.hu
Egészség
Konkrétan a kórház előtt kapott epilepsziás rohamot, senki nem segített rajta

Konkrétan a kórház előtt kapott epilepsziás rohamot, senki nem segített rajta

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főbejárata előtt kapott epilepsziás rohamot csütörtökre virradóra egy harminc év körüli, négy hónapos terhes nő. Körülbelül húsz percig feküdt ott, mert szakszerű segítség nem érkezett.

A nő segítségére először egy taxisofőr sietett, aki azt mondta, hogy hiába kérték, nem küldtek segítséget a hajnalban epilepsziás rohamot kapott várandós nőhöz. A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főbejárata pedig, amely előtt a nő rosszul lett, zárva volt. Végül a taxis, egy buszvezető és egy másik nő igyekeztek segíteni a betegen.

A sofőr elmondta, hogy hajnali háromnegyed kettőkor érkezett a kórház főbejárata elé, ahol ketten álltak. Egyikük – elmondása szerint egy mosolygós, kedves nő – be akart szállni az autóba, de hirtelen elkezdett rángatózni, és összeesett. A taxit egy másik hölgy rendelte, aki szintén ekkor jött ki a sürgősségi osztályról, és azonnal a segítségére sietett.

“Tudta, hogy a másiknak epilepsziás rohama van. Fogta a fejét, míg én azonnal telefonáltam a mentőknek. A telefonban azonban annyit mondott a diszpécser, vigyázzunk a nő fejére, és menjek be a kórházba segítségért, mert kocsit nem tud küldeni. Közben a kórházból kihajtó mentőből kinézett ugyan egy férfi, de nem állt meg segíteni” – részletezte az esetet a Magyar Nemzetnek Bozai János.

Bozai állítólag többször is dörömbölt a kórház portáján, de senki nem reagált, és második telefonálásra is azt mondták, hogy nem tudnak a nőért segítséget küldeni. Ehhez képest még az akkor érkező éjszakai 123-as busz vezetője is rákérdezett, hogy segíthet-e valamiben, majd pedig vagy ő, vagy valaki más beszólhatott végül a kórház sürgősségi osztályára, mire egy orvos és egy ápoló kiment a főbejárat elé. Kiderült, hogy a kiérkezett orvos bocsátotta el nem sokkal korábban az epilepsziás rohamot kapott nőt a kórházból. A rosszul lett terhes kismama állítólag attól lett kicsit jobban, hogy a fejét tartó nő a gyerekének szintén epilepsziára felírt gyógyszeréből adott neki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top