nlc.hu
Egészség
Hozzáment legjobb barátjához a haldokló ötéves kislány

Hozzáment legjobb barátjához a haldokló ötéves kislány

Eileidh szülei idén februárban tudták meg, hogy lányuk számára nincs remény. Azóta azért küzdenek, hogy Eileidh-nek minél több és szebb élményben lehessen része.

“Eileidh még nem volt kétéves, mikor az orvosok előrehaladott neuroblasztómával diagnosztizálták” – kezdi a nem mindennapi történetet Gail Paterson, a kislány édesanyja. Gail a CBS News amerikai hírcsatornának hozzátette, lánya azóta ki-be jár a kórházba, és már össze sem tudják számolni, hány kemoterápiás kezelést kapott, és hányszor altatták őt a műtétekhez.

“Mikor februárban az orvosok közölték velünk, hogy nincs remény, hogy a daganatos betegség szétterjedt Eileidh testében, úgy döntöttünk, a hátralévő időt a közös élményeknek szenteljük” – mondta Gail, majd elmondta, bakancslistát készítettek, amelyre csakis és kizárólag Eileidh kedvenc dolgait írták fel.

Hozzáment legjobb barátjához a haldokló ötéves kislány

A család elutazott Disneylandbe, átfestette Eileidh szobáját, sőt, belement abba is, hogy a kislány hozzámenjen legjobb barátjához, aki már évek óta mondogatja, hogy egyszer majd feleségül veszi Eileidh-et. A nem mindennapi alkalomra Gail még egy saját mesét is írt a fiataloknak, amelyben Eileidh a harcos hercegnő, akit a daganatos betegség sem tud legyőzni, és akit “hadserege“, szülei, testvérei és persze legjobb barátja, Harrison mindenben támogat.

Olvass még többet a daganatos betegségekről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top