nlc.hu
Egészség
Már hetek alatt ki lehet gyógyulni a pánikbetegségből

Már hetek alatt ki lehet gyógyulni a pánikbetegségből

Csak a megfelelő kezelés szükséges hozzá.

Ma már a megfelelő terápiával akár heteken belül is gyógyítható a pánikbetegséghívta fel a figyelmet dr. Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese.

A szakember szerint 20 évvel ezelőtt akár hónapok is eltelhettek, míg a beteg eljutott a diagnózisig – a pánikrohammal együtt járó tüneteket ugyanis jellemzően szervi okoknak tulajdonították, például összekeverték a szívinfarktus jeleivel, a gyomorfekéllyel vagy a refluxszal –, ma azonban a betegség ismertsége miatt már jelentősen rövidült ez a folyamat, így a gyógyulás is gyorsabb lehet. Ezt segíti az is, hogy a betegek is könnyebben felvállalják a pánikbetegséget, mint más mentális zavarokat.

Ma Magyarországon a becslések szerint körülbelül 300-350 ezer embert érinthet a pánikbetegség. A klasszikus pánikroham esetében nem egyértelmű, hogy mi váltja ki a rosszullétet, megmagyarázhatatlanul jelentkeznek az ijesztő tünetek, amelyek így további szorongásokhoz vezetnek. A legjellemzőbb tünetek közé tartozik a teljesség igénye nélkül a szapora szívverés, az izzadás, a remegés, a zsibbadás, a légszomj, a mellkasi fájdalom is. A legsúlyosabb esetekben a beteg akár az önkontroll elvesztésétől való félelmet vagy halálfélelmet is átélhet.

Jó hír azonban, hogy ha a betegek időben, még a betegség súlyosbodása előtt szakemberhez fordulnak, a betegség viszonylag hamar gyógyítható. A kezelés lehet gyógyszeres, illetve pszichoterápiás beavatkozás. Az egyik leghatékonyabb módszer a kutatások szerint a kognitív viselkedésterápia, amely az esetek 90 százalékában gyógyulást hoz.

Dr. Purebl György ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a betegség ismertsége miatt ma már az is előfordul, hogy a betegek előbb fordulnak a pszichiáterhez, mint a háziorvoshoz, pedig a mellkasi panaszok minden esetben kivizsgálást igényelnek, mindennél fontosabb, hogy kizárjuk az esetleges szív- és érrendszeri betegségeket.

Kiemelt képünk illusztráció (iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top