10 fontos tanács, amit aputól kaptam

Azt hittem, a világ legegyszerűbb dolga lesz összeszedni tízet, az apukámból egyébként szünet nélkül ömlő hasznos és praktikus tanácsai közül, ehhez képest nehezebb volt, mint hittem.

nlc

2020. Június 19.

Szponzorált tartalom

35 vagyok, önálló, a saját életét élő nő, mégis: ha szorult helyzetbe kerülök, vagy, ha úgy érzem, hogy menthetetlenül elakadtam valahol, most is rendszeresen kikérem apu véleményét. Nagyjából a gimi vége óta (szóval üszkve 20 éve) van ez így, azóta pedig igencsak sok mindenhez kértem és kaptam már atyai jó tanácsot: lehetetlennek tűnő szigorlathoz, állásinterjúhoz, beteg kutyához, munkahelyi konfliktus elsimításához, szakításhoz, hipochondriához, sőt, még a szorongással való együttéléshez is.

Mi tagadás, apu remek hallgatóság, ami jól jön akkor, ha tudjuk, hogy a lánya (én) leginkább azzal tudja hatékonyan kezelni a mindennapi stresszt, ha beszél róla. Szünet nélkül. Órákon át. Furcsa mód azonban, még ennél is jobban szeretem apuban, hogy született problémamegoldó, praktikus és célorientált emberke, és valószínűleg nem okozok majd meglepetést azzal se, ha elárulom, apu tanácsai is pont ilyenek. Direktek, viccesek, könnyen emészthetők, azokhoz a népi bölcsességekhez tudnám őket a legjobban hasonlítani, amiket anno fali szőttesekbe, meg konyharuhákba hímeztek bele.

A három legfontosabb

1.Össze se tudom számolni, hányszor hallottam már aputól a „Hitelbe nem izgulunk!” tanácsot. Mondta akkor, mikor az első államvizsgára készülve gyakorlatilag kettőig se láttam a parától. Mondta néhány nappal az esküvőm előtt is, utoljára pedig idén februárban, mikor Olaszországban, egész pontosan Bolognában időztünk pár napot – hogy, hogy nem éppen akkor, mikor az országban őrülten terjedni kezdett a koronavírus-járvány. Míg mi a férjemmel egyik pánikból estünk a másikba, és egy ponton már ott tartottunk, hogy „valószínűleg innen már az életben nem jutunk haza”, apu nem ült fel a paravonatra. Úgy volt vele, hogy érvényesek a papírjaink, még van repülőjegyünk és egyelőre nem vagyunk betegek se, szóval izguljunk majd akkor, ha megoldandó helyzet van. És végül neki lett igaza: gond nélkül haza tudtunk jönni.

2.A második leghasznosabb tanács, amit aputól hallottam, hogy „Semmi nem lehet olyan fontos, mint az egészséged.” Sokat mondogatta ezt abban az időszakban, mikor állandó pánikrohamok kínoztak, emiatt pedig rendszeresen üldögéltem a szülői házban kisírt szemekkel, kétségbeesve, tanácstalanul. Mindig arra biztatott, hogy keressem a megoldást, hogy ne törődjek bele abba, hogy ez van és kész (nagy részben ezeknek a lelkifröccsöknek köszönhető, hogy végül rávettem magam a terápiára). Egyébként apu tanácsa nem csak a lelki problémákra vonatkozik: mivel a „jobb félni, mint megijedni” elvet követi, évente jár szűrővizsgálatokra, hogy ha valami gond lenne, még idejében kiderülhessen. Kit lep meg, hogy nekünk is ezt ajánlja?

3.Abban az időben, mikor kisiskolás voltam, apu rengeteg olvasott, és még most is pontosan emlékszem rá, hogy ilyenkor nem lehetett zavarni. Most már be merem vallani, hogy akkor nagyon haragudtam rá ezért. Egyszerűen nem értettem, minek vonul félre, hogy miért nem játszunk valamit inkább. Később, mikor már valamivel idősebbek lettünk az öcsémmel, apu elkezdte mondogatni nekünk, hogy „ha igazán ki akarunk kapcsolódni, vegyünk le egy jó könyvet a polcáról, van elég”. Ezen akkor még – mivel minden létező időnket a suli, a továbbtanulás, az egymást érő koncertek és a hajnalig tartó bulik kötötték le – jót nevettünk. Aztán eltelt nagyjából 15 év, és manapság már ez a tanács jár a legtöbbet a fejemben, rájöttem ugyanis, hogy apunak mindvégig igaza volt: az olvasás ugyanis az énidőzés egyik legmagasabb szintje, egyszerűen semmihez sem hasonlítható, mikor egy fárasztó és hosszú nap után végre leülhetek, és lelkiismeretfurdalás nélkül merülhetek el az egyik kedvenc (vagy újonnan beszerzett) könyvemben.