Életmód

Mosolyka: “Álmomban sétálok, futok, rohanok”

"Az egyik legtöbbször visszatérő álmom, hogy tudok járni, de csak és kizárólag úgy, ha egy hegedű van a kezemben. És ha ezt a hegedűt elejtem, akkor összeesem" – a nappali és az éjszakai álmairól beszél nekünk Hozleiter Fanny, azaz Mosolyka, aki nem tudja, milyen érzés futni, de a célja az, hogy asztalon táncoljon. Nemrég könyvet is írt a történetéről, és arról, hogy minden csak rajtunk múlik. Mosolyka különös álmait Tari Annamáriával próbáltuk megfejteni.

Mosolyka: „Álmomban sétálok, futok, rohanok”– Pár napja posztoltad, hogy megint kicsit közelebb kerültél a lehetetlenhez, mert ha segítséggel ugyan, de sikerült lábra állnod. Téged egy álom mozgat, a járás, vagy ahogy viccesen fogalmaztad, az asztalon táncolás álma.

– Igen, ez visz előre. Mindig jönnek újabb lendületeim, de vannak a kitartó álmok, más szóval a nagy céljaim, amikből nem engedek. Már-már azt mondhatom, hogy brutálisan álmodozó ember vagyok.

– Az álmodozás egyfajta kapaszkodó? Kiszakadás a valóságból?

– Már kisgyerekként is olyan voltam, aki a legapróbb momentumból képes egy egész történetet kerekíteni. A mai napig könnyedén belevarázsolom magamat a legkülönfélébb szituációkba. Kicsiként számtalanszor eljátszottam például, hogy kézilabdaedzésekre járok, édesanyám ugyanis kézilabdázott, nekem is „ki kellett próbálnom”. Bepakoltam a kis táskámat, átmentem a másik szobába, átöltöztem, bevaxoztam a labdát, és eljátszottam egy edzést. Az ehhez hasonló játékok miatt is gondolom azt, hogy minden nehézség ellenére teljes értékű és örömteli volt a gyerekkorom, nem maradtam ki semmiből. Én is megéltem mindent, csak éppen a képzeletemben.

– Az erős képzelet a nehéz helyzetekben is segített? A könyvben elszomorított, amikor arról írtál, kerekes székkel milyen nehéz egyik helyről eljutni a másikba, rengeteg óra telik el csak úgy, útközben.

– Igen, segít, ha az agyam egyszerűen függetlenedik, átáll. Sokszor annak is örülök, ha süt a nap, az

 

Hozleiter Fanny, Mosolyka 1988-ban született, 5 évesen került kerekes székbe. Az életéről blogot indított, ami olyan sikeres lett, hogy 2012-ben Goldenblog-díjat kapott. Nemrég könyve is megjelent Te döntesz! címmel.

emberek arcát figyelem, rendet rakok a gondolataimban. Ezek a látszólagos üresjáratok megteltek, mert rájöttem, hogy oké, ha van egy álmod, azt ki is kell dolgozni, és erre kell idő. Ha nem tudjuk, mit akarunk, csak megyünk jobbra-balra, de nem a cél felé, a nagy álom összetörhet apró, hasznavehetetlen darabokra. Talán ez a gazdag és vibráló belső világ attól is alakult ki bennem, hogy nem a tévén, hanem meséken nőttem fel, anyu rengeteget olvasott nekem. Bele is tudtam magam élni minden szerepbe.

A kedvenc sorozatom hősei állatok voltak, a szívemhez legközelebb a többiek által kicsúfolt lila víziló állt. Ő egy szerencsétlen, „hibás” állat volt, nem fogadták el, nem szerették, mert annyira más volt. Arra vágyott, hogy egyszer majd a cirkuszban dolgozhasson, ahol előny válhat a másságából. Így is történt, a cirkusz sztárja lett. Ez a mese inspirált, ez ültette el bennem, hogy igenis lehet a különbözőségünkkel élni és boldogulni. 

– A mesék és a felvértező pozitív gondolatok a valódi álmaidba is átszűrődnek, vagy inkább rémálmodó vagy?

– Van, hogy rosszul alszom, és vannak rémálmaim is, de azok általában nem a betegségemmel és a helyzetemmel kapcsolatosak. Álmomban mindig kapok levegőt, sosem fuldoklom, nem fáj a hátam, az álmaimban minden működik. Inkább olyan érzelmi szituációkban, illetve időszakokban lepnek meg rossz álmok, amikor nem foglalkozom magammal eleget, nem dolgozom fel a történteket, csak sodródom. A sodródás alatt értem a pozitív sokkot is, hiszen annyi minden jó történik velem, hogy eközben is el tudom veszteni szinte a belső irányítást. Ilyenkor nincs magamra időm, csak megyek, csinálom, haladok.

– Ha egy-egy álmod valóra válik, az milyen érzés? Például amikor sikerült elérned, hogy meglegyen a pénzed az őssejtterápiára?

– A mai napig azt mondom, hogy egy mesében élek. Persze ehhez kellett a kitartás, hogy nem adtam fel. Emlékszem minden lépcsőfokra, amit megmásztam, hogy itt legyek, ahol vagyok. Vagy pontosabban kimondva, ahhoz, hogy egyáltalán még élek. És nem állok meg, megyek tovább. Fantasztikus leveleket kapok, legutóbb egy tizenkét éves kislány olvasta végig a könyvet, de egy hetvenöt éves nagymamától is érkeztek szép sorok. A legtöbben azt mondják, segített nekik a könyvem, és ez nagy boldogság nekem, mert bár a saját életemről írtam, úgy érzem, sikerült tükröt tartanom mások elé, amiben magukat fedezhetik fel. És így talán hozzásegítem őket ahhoz, hogy a saját álmaikhoz közelebb kerüljenek. Nekem is fontos lépés volt ez, mindenképpen le szerettem volna tenni valamit az asztalra. Hiszem, hogy ha nagyban álmodunk, az másokban is elindít apró változásokat, és lassan talán megváltozhat a világ.

Mosolyka: „Álmomban sétálok, futok, rohanok”


– Mi lesz a következő lépés?

– Most az egészségem a legfontosabb. Első a torna, beírom a naptáramba a gyógytornát és a masszázst, ahhoz igazítom a programokat, semmi nem billenthet ki.

– Álmaidban látod magadat, a testedet? És ha igen, miképp? A könyvben egy helyütt érinted ezt a témát, mert egy gimnáziumi előadásod alkalmával váratlanul megkérdezték már tőled.

– Igen, mert a gyerekek sokkal merészebbek, mint általában a felnőttek. A kérdés kapcsán el kellett gondolkodnom, és megállapítottam, hogy nagyon ritkán látom magam kerekes székben. Általában sétálok. Rendesen tudok menni, lépni. Futok, rohanok. Azt mondanám, hogy egyszerűen mindent meg tudok csinálni, amit amúgy is el tudok képzelni. Ami különös, hogy gyakran álmodtam azt, az egyik legtöbbször visszatérő álmom, hogy tudok járni, de csak és kizárólag úgy, ha egy hegedű van a kezemben. És ha ezt a hegedűt elejtem, akkor összeesem.

Arra sem tudok rájönni, miért pont hegedű van nálam, mert közöm nem volt ehhez a hangszerhez. Egyébként pedig csak fogom, nem játszom rajta. Nem is tudnék, nem volt hegedűm, nem is vágytam rá soha. Sokáig zongoráztam, hétéves koromtól tizenegy éves koromig, és csak azért kellett abbahagynom, mert a bal kezemen a gyűrűsujjam kicsit „elromlott”, már nem tudtam játszani. A zene amúgy fontos része az életemnek, ha nem vagyok jól lelkileg, ha elfáradok, a zene megnyugtat, feldob. Mind a komoly-, mind a könnyűzene jöhet, rá tudok hangolódni a dallamokra, a zene hullámzását követi a lelkem is. Amikor jönnek a felpörgősebb részek, azokkal pedig egyszerűen elszállok. Elmerülök a zenében, elemel a földtől, mintha álmodnék.

– Ez az elemelkedés milyen érzéseket kelt benned?

– A szabadság érzését. Ha nem ténylegesen álmodom, hanem csak álmodozom, akkor is van bennem egy kép, hogy nem kerekes székben ülök. Nagyon sokáig azért nem néztem tükörbe, mert ott a realitást láttam. Sokszor, amikor csak úgy gurulok az utcán, úgy érzékelem, mintha sétálnék, és ha hosszú, lenge szoknya van rajtam, tökéletes az illúzió, belül is úgy érzem, mintha csak könnyedén gyalogolnék.

Kettős dolog ez, mert elfogadtam magamat, ahogyan vagyok, nincs bennem a harc, ami régen gyötört, mégis többször járóként képzelem magam. Ha most megkérdeznéd tőlem, tudom-e, milyen érzés futni, akkor azt mondanám, nem, mert álmomban a futás annyira egyszerűen megy, hogy nem érzem a lábamat. Nehéz megfogalmazni, de fizikálisan nem tudom elképzelni a dolgot, mégis visz valami lendület, a sebességet, a gondtalan helyváltoztatás örömét érzékelem. Arra pontosan emlékszem, milyen járni, de például a leguggolás, a fára mászás érzése nincsen meg a lábamban. Elképzelni bármit el tudok, a fantáziám szinte végtelen. 

– Amúgy szeretsz aludni?

– Alvásfüggő vagyok, bár többen azt mondják, aki sokat alszik, az nem él igazán. Nos, én ezzel nem értek egyet. Rengeteget tudok aludni, képes vagyok délután egykor kelni. Nem tudom szavakba önteni azt a jó érzést, amikor természetesen, nem órára kelek. Szeretek visszaaludni is, és tovább álmodni egy olyan álmot, amiből jó érzéssel keltem fel. Egyszerűen vágyom a folytatásra, hogy csak még egy kicsit tartson. Nehezen jövök ki az álmokból, ami a kellemeseknél szuper dolog, mert sokáig eltölt energiával ébren is, amit az álomban kaptam.

fotók: Legát Tibor
Fotók: Legát Tibor

De a rosszból is ugyanilyen nehezen billenek ki, a nyomasztó érzés is velem marad, a fájdalom, hiány. Rányomják a bélyegüket a napomra. A jelmondatom az, hogy én döntök, és nyilván el is tudom vágni ezt a nyomasztást egy bizonyos ponton, de vannak dolgok, érzések, amiket nem szeretek visszafojtani. Az érzéseimet nem szeretem elfedni, erőszakosan nem provokálom ki a mosolyt, a jókedvet magamból. Az érzelmeimre vigyázok, engedem, hagyom, hadd éljem meg őket.

– Milyen álom az, amit hagynál, hadd folytatódjon?

– Szeretek például San Fransiscóba „visszatérni”, nemrég megint álmodtam a városról, ahol egykor kezeltek. Álmomban találkoztam ott anyuval. Még maradtam volna vele, elmeséltem volna neki, mi mindent történt velem azóta, hogy elveszítettem. Éreztem a homokot a talpam alatt, az illatokat. Visszaaludtam, de valahogy nem ment tovább.

– És milyen egy rossz álmod?

Mostanában igen gyakran kergetnek, valaki el akar kapni valaki, menekülök valaki elől, aki ráadásul az ismerősöm. Futva menekülök, tudom, hogy a nyomomban vannak, követnek, bántani akarnak. De sokszor zuhanok egy liftben. Nem találok minderre magyarázatot, senkitől nem félek, nem bántanak. Talán ez is ahhoz kapcsolódik, hogy megyek, csinálok dolgokat, benne vagyok a mókuskerékben, és elhanyagolom magam.

Álmomban zihálok, nem kapok levegőt, nem találom a helyem. A liftzuhanást megnéztem az Álmoskönyben, és az jött ki, hogy ez arra utal, mást mutatok a férfiak felé, mint amit valójában szeretnék tőlük. Ez igaz lehet, azt mondom ugyanis, hogy nem akarok komoly kapcsolatot, meg nem tervezek, de a tudatalattimban, hogy így jobban megpiszkáltam, azt találtam, hogy pereg egy romantikus, lánykérős, esküvős film. Ezt talán el akarom nyomni, de öntudatlan álomként előjön és szorongat.

– Nem lehet, hogy a hirtelen jött ismertség, a hatvankétezer – és egyre növekvő számú – követő, és a mindenfelől jövő figyelem zavar össze és csap vissza rád?

– A figyelmet élvezem, de valóban sokszor nehéz érzésekkel is jár. Voltaképpen belecsöppentem egy másik világba, ahol tudatosan kell figyelnem, hogy megtartsam önmagam, hogy ne szálljak el. Nem akarom, hogy természetessé váljon, ami most van, én értékelni akarom mindezt a továbbiakban is. Voltak napok, amikor fel sem fogtam, mi történik velem. Sok érzés csak kavarog még bennem, a sok valóra vált álom megtorpanásra kényszerít.


Tari Annamária pszichológus Mosolyka álmairól

„Számomra talán a hegedű az egyik legszebb álommotívum, amiről beszél. A hangszer húrjainak megléte a zene feltétele, hasonlóan ahhoz, ahogy testünket szövik át az idegszálak, melyek aztán az izmoknak átadott ingerülettel a mozgást létrehozzák. Mintha a hangszer szimbolizálná a mozgás lehetőségét, ha ott vannak a kezében a húrok, akkor működik a mozgatórendszer. Olykor az álmok segítenek abban, hogy feldolgozzuk a minket ért csapásokat és nehézségeket, álomtörténeteinkben ott lehetnek a mindennapok, a vágyfantáziák és olykor a megoldóképletek is. Ha Mosolyka kezében mindig ott lehetne a hegedű, könnyedén mozoghatna.

Ahogy sikerrel menekülhetne az őt üldözők elől is álmában. Mindannyiunknak vannak olyan álomrészletei, amiben megjelenik valamiféle hajsza, amit túl kellene élni. Olykor ez egyezést mutat a valódi életben is megélt problémákkal, melyek elől szívesen futnánk. Az ő életében valóban ilyen a betegség, de talán az az idegenektől felé irányuló figyelem is, ami olykor kezelhetetlen méreteket ölthet. Ha az álmokban nem is mindig sikeres a menekülés, az élmény a küzdésről és az erőfeszítésekről a miénk lesz. Hogy nem adtuk fel.

Ahogy Mosolyka sem adja fel. Kitartóan rohan és zuhan, ha kell, de nem hátrál meg. Jó volt olvasni, hogy mennyire szerette a meséket, mert az élet nehézségeivel szemben a mesék is nagyon sokat segítenek. Akinek olyan gyerekkora volt, ahol esténként mesét hallgathatott, annak a fantáziája és a képzeletvilága gazdag lesz, és ez az álmaiban is megjelenik majd, és ez a felnőtt életében megélt „életmese alakításában” is sokat segít. De ez nem jelenti azt, hogy ne lenne olykor olyan érzése, hogy a mese tőle függetlenül halad és nincs beleszólása a történésekbe. A mérhetetlen erőfeszítések mellett olykor pihenni is kell, főleg érzelmileg. Hogy a kontroll ne csússzon ki a kezünkből, és megmaradjon az ereje. Hogy majd szorosan fogja azt a hegedűt.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése