nlc.hu
Életmód
Megváltoztatta lánya nevét, mert a nagymamája nem tudta megjegyezni

Megváltoztatta lánya nevét, mert a nagymamája nem tudta megjegyezni

Az amerikai nő azt hitte, a lehető legszebb nevet választotta kislányának. Tévedett.

Legalábbis erre utal, hogy alig három hónappal a szülés után, Carri Kessler úgy döntött, megváltoztatja lánya nevét. A fiatal marylandi anyuka a Today című hírmagazinnak mesélt nem mindennapi kálváriájukról. Az interjúban elmondta, férjével, Michaellel már jóval a szülés előtt elhatározták, hogy ha lányuk születik, akkor az Ottilie nevet kapja majd.

 “Az egyik brit ismerősünket hívják így, és már akkor beleszerettem a nevébe, mikor először hallottam. Mikor megtudtam, hogy babát várok, ráadásul kislányt, ez volt az első lánynév, ami eszembe jutott.” Carri elárulta, a szülés napjáig egyáltalán nem gondolt arra, hogy a név kiejtése bárkinek is gondot jelenthet majd.

Megváltoztatta lánya nevét, mert a nagymamája nem tudta megjegyezni

Pedig így történt. Már a szűk család is megküzdött a különleges csengésű névvel, de az igazi bonyodalmak csak ez után jöttek. “Miután bemutattuk a lányunkat a családnak, sokan értetlenkedtek a neve miatt. Volt, akik köntörfalazás nélkül közölték velünk, hogy szerintük szerencsétlenül választottunk nevet, ezt ugyanis soha, senki nem mondja majd ki rendesen.”

Carra mégsem emiatt döntött a változtatás mellett. “A nagymamámnak többször le is kellett írnom a nevet, mert egyszerűen képtelen volt megjegyezni. Hiába telt el több hónap, újra és újra megkérdezte, hogy hívják a dédunokáját. Egy idő után ez már mindkettőnknek nagyon kellemetlen lett, ezért a férjemmel közösen úgy döntöttünk, megváltoztatjuk Ottilie nevét Margot-ra.”

A friss szülők három hónap után változtatták meg a baba nevét, erről e-mailben értesítették az egész családot. 

Olvass még többet babanevekről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top