nlc.hu
Életmód
Tündérbőrbe bújt anyukák segítik a szegény családokat – videó

Tündérbőrbe bújt anyukák segítik a szegény családokat – videó

Nem csak az segíthet a rászorulókon, aki már nem tud mit kezdeni a saját pénzével. Elég csak akarni, és akár egész családok életét könnyíthetjük meg. A Tündérpakk alapítvány két megálmodóját kísértük el egy kilencgyerekes családhoz, akikről kiderült, nincs az a kilátástalan helyzet, amiben ne gondolnának másokra is.

30 fokban ülünk egy plafonig megpakolt kombi autóban, amiben járatni kell a fűtést, mert különben felforr a hűtővíz. Már itt nyilvánvalóvá vált, hogy Szomolányi Tímea és Simon Eőry Mercédesz nem a Feleségek luxuskivitelben következő évadának résztvevői lesznek, szó sincs arról, hogy jó dolgukban nem tudják, mit csináljanak az idejükkel és a pénzükkel. Mindketten dolgoznak, gyerekeket nevelnek, csak úgy gondolták, kell hogy legyen arra idejük és energiájuk, hogy igazán nehéz helyzetbe került családokon segítsenek. 

Így lett a Tündérpakk alapítvány, ahova bármilyen család fordulhat, ha szüksége van élelmiszerre, ruhára, tisztálkodószerekre, a gyerekeknek játékokra, írószerre, bármire. Ők pedig igyekeznek ezeket beszerezni, és ha tudják, el is viszik a rászorulóknak. Előfordult már, hogy egyiküknek azt kellett eldöntenie, hogy tízezer forintjából a gyerekeit viszi el az állatkertbe, vagy inkább megtankolja a kocsiját, és elszállít egy adományt vidékre.
Egy családhoz kísértük el Tímeát és Mercédeszt, akik a legnagyobb bajban sem feledkeznek meg arról, hogy ők is segítsenek másokon. Mert mindenki lehet tündér, csak akarni kell.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top