nlc.hu
Életmód
Szuper kreatív ötlettel neveli diákjait a diszkrimináció ellen ez a tanárnő

Szuper kreatív ötlettel neveli diákjait a diszkrimináció ellen ez a tanárnő

Segített, hogy minden gyerkőc pont olyan színű festéket készíthessen, mint a saját bőrszíne.

Aeriale Johnson tavaly még egy óvodában tanított, ahol megrázó tapasztalatokat szerzett. A fekete lánynak egyik nap azt mondta egy ovis, hogy nem tartozik közéjük, mert sötét a bőre. Aeriale azóta egy általános iskolában tanít, ahol elhatározta, már az első naptól kezdve a diszkrimináció elutasítására neveli majd a diákokat.

Képünk illusztráció.

A fiatal tanárnő szuper kreatív ötletet talált ki ehhez: mikor a kicsiknek saját portréjukat kellett elkészíteniük, Aeriale úgy döntött, keverjék addig a festékeket, míg meg nem kapják saját bőrszínük árnyalatát. Így szeretné nekik megmutatni, hogy nincs két egyforma ember, így a kirekesztésnek sincs helye.

Aeriale azt mondja, előtte a tanárok úgy próbáltak egyenlőséget teremteni, hogy nem foglalkoztak a különböző etnikumokkal. Ő azonban ezt a módszert a szőnyeg alá seprésnek véli: szerinte hatékonyabb, ha megmutatjuk a diákoknak, hogy mindenki más a maga módján, így könnyebben elfogadják majd a differenciákat.

yahoo

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top