Életmód

Tavaly csúcsra járt a sorozatgyártás, idén folytatódhat a trend

Sosem készült még annyi tévésorozat, mint 2019-ben, idén azonban megdőlhet a tavalyi rekord is.

A The New York Times szerint legalább 532 tévésorozatot mutattak be tavaly – ebben benne vannak a vígjátékok, drámák és minisorozatok is, amelyek a tévében vagy valamelyik streamingszolgáltató kínálatában mutatkoztak be. Az adatokat az FX kábelcsatorna gyűjtötte össze, mint minden évben.

A tavalyi volt az első év, amikor az új szériák száma átlépte a lélektani ötszázas határt, ez 7 százalékkal több újdonságot jelent, mint 2018-ban. Látványosabb azonban az összehasonlítás, ha 2013-ig ugrunk vissza: az akkori kínálathoz képest 52 százalékkal bővült a paletta, abban az évben ugyanis „csak” 349 új sorozat érkezett – igaz, a streaming akkor kezdett igazán népszerűvé válni. 2009-hez képest még durvább a helyzet, akkor ugyanis 210 új szériát mutattak be, vagyis ehhez képest 153 százalékos volt a tavalyi növekedés.

Az FX statisztikáiba nem kerültek be a reality show-k, a tévék által nap közben sugárzott műsorok és a gyerekeknek szánt sorozatok sem. Ha ezeket is beleszámolták volna, a végeredmény meghaladta volna az ezret is.

Egyre több a sorozat, csak győzzük idővel! (Fotó: Profimedia)

A gyarapodás motorjának egyértelműen a Netflix tűnik, amely nem kevesebb mint 15 milliárd dollárt (!) költött saját gyártású tartalmakra. A versenybe azonban 2019-ben beszállt az Apple is az Apple TV Plus szolgáltatás elindításával, amely csak a Jennifer Aniston és Reese Witherspoon főszereplésével leforgatott The Morning Show című sorozat első évadára elköltött 120 millió dollárt.
A másik új „nagy játékos” a Disney, amely Disney Plus néven szintén 2019-ben indította útjára saját streamingszolgáltatását. Ide rengeteg saját, korábbi tartalom került fel, de az indulás mellé dukált új, saját gyártású sorozat is. Ez a Csillagok háborúja univerzumához tartozó The Mandalorian, mint várható volt, óriási siker lett a rajongók körében.

Jól látható az átrendeződés is a szolgáltatók között: az FX adatai szerint 2013-ban még 131 volt a „hagyományos” sugárzású tévécsatornák új sorozatainak a száma, miközben a kábeltársaságok 161 új szériát mutattak be, az online szolgáltatók pedig csak 24-et. 2018-ban azonban már egyértelműen a streamingé volt a főszerep: a különféle platformokon összesen 160 új sorozat jelent meg, míg a kábelcsatornákon 144, a sugárzott adókon pedig 146.

A múlt évet már nem is eszerint osztályozták, ugyanis John Landgraf, az FX elnöke szerint ez a kategorizálás idejétmúlttá vált, a tévézésben mára egyértelműen az online szolgáltatások dominálnak. Landgraf egyébként még 2015-ban találta ki a csúcstévé (Peak TV) kifejezést, amikor azt prognosztizálta, hogy a sorozatok számának növekedése rövidesen megfordul, de ez azóta sem következett be.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top