nlc.hu
Életmód

Nagyinterjú a Holnaplányok feminista punkegyüttessel

„A fiú haverjaink félnek, hogy beleírjuk őket a számainkba” – interjú a Holnaplányok együttessel

„A nőgyűlölet osztályok felett átívelő, közös érték.” Nagyinterjú a feminista punkban utazó Holnaplányok együttes tagjaival.

Baljósan zakatoló zenei alapokkal osztják ki az exeiket, illetve minden megalázott nő exét (Exeim a csicskáim), visítozva taglalják, milyen az, amikor a narcizmus és a korlátoltság találkozik a toxikus férfiassággal (Edgelord), és finoman, szinte suttogva éneklik meg egyes szám első személyben a darnózseli hentes áldozatának sorsát (Darabolj fel). Ők a Holnaplányok, a háromtagú feminista punkzenekar, akik a kisebb klubokat (sőt, a Kolorádó Fesztivál egyik erdőszéli lugasát) már simán megtöltik, a (férfi) hangosítók még mindig nem hiszik el, hogy értik a dolgukat, és úgy általában is azt gondolják, hogy legfeljebb a (férfi) zenészek csajai. Interjú Vicussal (gitár, ének), Lillával (basszusgitár, ének) és Eszterrel (dob).

A legborzasztóbb kérdéssel kezdem. Honnan a név?

Lilla: Olvastam Borgos Anna könyvét, nagyon inspiráló volt. Olyan nőkről szól, aki az 1900-as évek elején elkezdtek pszichológiával foglalkozni az egyetemen. Az egyikük holnaplányokként hivatkozott rájuk, önálló nőkként, akik meghaladták a korukat.

Éreztek párhuzamot a nők mai helyzetével?

Vicus: Sokszor előjön a kérdés, persze, sok minden változott, sok probléma azonban teljesen ugyanaz, mint száz éve. Vagy ezer éve. Ezer formája van az elnyomásnak, olyanok, amelyeken egy egyenlő jogokat biztosító rendszer sem tudna segíteni. És ezek a mindennapi életben előforduló helyzetek. Erről szólnak a számaink is.

Holnaplányok

Vicus, Lilla, Eszter (Fotó: Neményi Márton)

Javul azért a nők helyzete? Végső soron az elmúlt pár év a #metoo-ról szólt.

Eszter: Az elnyomás formái egymásra rakódva rontanak a helyzeten. A nők elnyomása csak az egyik ebből, sok másfajta is érint minket. Változik a világ, persze, más problémákkal kell megküzdeni most, de az, hogy súlyos problémák vannak, az változatlan. Ha egyet megoldunk, jön egy csomó másik.

Vicus: Bizony, nem lineáris folyamat. A pozitív változások sokszor új problémákat teremtenek. Hülye példa, de ha én az ötvenes években lennék háziasszony, rengeteg minden korlátozna, elvárnák tőlem, hogy semmit ne csináljak, csak otthon főzzek és gyereket neveljek, de azt legalább nem várnák el, hogy emellett legyen egy tökéletes karrierem is. 

Most pedig mindent kellene csinálni egyszerre: legyél tökéletes anya, csinálj három gyereket, és közben legyél CEO valami cégnél, és közben légy nagyon boldog és hálás.

Eszter: Az élet egy csomó szférája még most is nehezen hozzáférhető a nőknek. Egy fiúnak például könnyebben adódik, hogy zenélni, pláne, hogy dobolni kezdjen. Biztos vannak haverjai, akik szintén zenélnek, hamarabb alapítanak zenekart, és nem 31 évesen jön rá, hogy érdekli a programozás, hiszen már 14 éves korában is erre biztatták. Banális példák, bármeddig tudnám boncolgatni.  

Te például konkrétan a legférfiasabb hangszert választottad a dobbal.

Eszter: Nem, mert az a nagybőgő. 

Holnaplányok

Auróra, 2021. október 2. (Fotó: Neményi Márton

Érzed a szexizmust, amiért „lány létedre” dobolsz?

Eszter: Persze, klasszikus helyzetek jönnek szembe bármikor, amikor fellépünk. A Holnaplányok pont kivétel, mert mind lányok vagyunk, abból indulnak ki, hogy muszáj, hogy valamelyikünk doboljon is, de a zenekaraimban, amikben mindenki fiú rajtam kívül, vagy azt hiszik, hogy énekes vagyok, vagy azt, hogy valakinek a barátnője. Általában nem is feltételezik, amikor belépünk egy koncertterembe, hogy zenélek. A másik a kéretlen tanácsok osztogatása, főleg arról, mit hogyan kell összeszerelni. A legtöbben abból indulnak ki, hogy nem értek hozzá, csak valahogy odakeveredtem. Sokáig jellemző volt, hogy koncert után odajöttek megdicsérni: „úristen, csodálatos, fantasztikus voltál!”. Ez persze jól esik, másrészt rámutat arra is, hogy nem eleve gondolták volna, hogy képes vagyok rá.

Tudtok erre reagálni? Érdemes egyáltalán?

Lilla: Vicus, neked erre pont van egy sztorid.

Vicus: Jézusom, azt hagyjuk. Nehéz reagálni, a női szocializáció miatt is, nekem pedig a személyiségem is olyan, hogy nehezen vállalok konfliktust, nehezen tudok kiállni magamért. 

Bocs, hogy élek?

Vicus: Igen. Folyamatos önmunka ez, nem érzem fairnek, hogy ezzel is foglalkoznom kell, de az embernek nincs más eszköze, csak az, hogy megpróbálja magában kifejleszteni ezt a készséget.  A sztori, amit hagyjunk, egy hangosítóval volt, és ott végül pont sikerült átvinni az üzenetet és beleállni a konfliktusba.

Lilla: Nagyon sokszor kell elmondani mindent, soha nem fogadnak el elsőre. Nem hiszik el, hogy én tudom, hogy mi tudjuk, hogy hogyan kell szólnia a zenekarunknak. Mondom a hangosítónak, hogy többet kérnénk kifelé, kevesebbet befelé, nem változik semmi, elmondjuk még egyszer, megint nem változik, ekkor már azt mondja, hogy de, átállította, mi viszont halljuk, hogy nem. 

Vicus: De tényleg ilyen beszélgetéseink vannak, hogy „hahó, most lehalkítom a gitáromat az erősítőn, jó?”, „nem, nem jó, az erősítőn halkítsd le a gitárodat”, „jó, rendben, lehalkítom az erősítőn a gitáromat”.

Holnaplányok

Fotó: Neményi Márton

Feminista punkegyüttes vagytok, nem okoz gondot, hogy a feminizmus szóra kényelmetlen mellékjelentések rakódtak?

Lilla: Mármint?

Sok férfi, ha meghallja ezt a szót, főleg, azt gondolja, „ajjaj, itt baj lesz.”

Lilla: Az jó, ha ezt gondolják. 

Eszter: Ezt nem kell felvenni, méltatlan is belebonyolódni.

Vicus: Bizonyos körökben pedig éppen hogy annyira túlhasználták a szót, hogy már nem is jelent semmit. Mindenki feminista. Azzal, hogy feministaként hivatkozunk magunkra, szerintem arról is próbálunk egyfajta állásfoglalást tenni, hogy szerintünk mi a feminizmus.

Miért zenéltek? Terápia, vagy üzenni akartok? Ha az utóbbi, kinek? A nőknek, hogy nincsenek egyedül, vagy a pasiknak, hogy nem oké, amit csinálnak?

Vicus: Mind egyszerre. Nekünk is felszabadító, gyógyító hatású, de talán most már fontosabb az üzenet. A legjobban azt szeretem, amikor lányok odajönnek, hogy segített nekik túljutni, feldolgozni, megérteni. Ez a legjobb érzés, azt hiszem. Úgyhogy most már feladatunk is, hogy a nőknek adjunk eszközöket.

Persze az is remek, amikor a faszik szarul érzik magukat.

Lilla: Nekem mindig nagyon fura, amikor kiderül, hogy van férfi rajongónk is. Nem nekik írjuk a számokat, na.

Van, hogy magukra ismernek? Megsértődnek?

Eszter: Sokszor van, hogy magukra ismernek. Nekem egy extrém példám van erre: valaki az Edgelord című számunkról magára ismert, de valahogy nem érezte benne az iróniát és nagyon büszke volt rá, hogy róla szól. Nem magyaráztam meg neki. Nem akartam tőle elvenni az élményt. 

A Keret Blog egy kritikájában azt írta rólatok, „ők nem keresnek megértést és nem bocsánatot kérni jöttek, hanem kiskanállal etetik meg a szart mindenkivel, akiktől azt hónapokon, éveken át elviselték”

Vicus: Nekem nagyon tetszik ez az értelmezés. Egyébként tök érdekes, hogy konkrét besértődést én nem kaptam vissza; az, aki megsértődhetne, pont fosik bele, hogy mi mit csinálunk. Azzal viszont már találkoztam, hogy random fiú ismerőseim, haverjaim félnek, hogy olyat csináltak vagy csinálnak, amit majd megírunk egy számban. Félrevonnak, hogy „emlékszel arra, amikor…? ugye nem írod bele…?”.

És? Nem írod?

Vicus: Általában nem mesélnek olyan szörnyű dolgokat. De nagyon érdekes, hogy van, akiben ezt ébreszti fel a zenénk. 

Holnaplányok

Fotó: Neményi Márton

Félnek tőletek?

Lilla: Nem nagyon mernek velünk konfrontálódni, ami nem jó. Most lesz egy randim egy férfival, aki megkérdezte, hogy ugye amúgy jó fej vagyok, mert mindig nagyon csúnyán néztem rá, amikor találkoztunk. Mondtam, hogy szerintem igen, és nem is emlékszem csúnya tekintetre, de tény, hogy idegen férfiakra nem szoktam barátságosan nézni.

A béna pasiktól, bunkó beszólásoktól a kőkemény, halállal végződő bántalmazásig sok mindenről szólnak a számaitok. Saját élményanyag?

Lilla: A Darabolj fel például a darnózseli hentes ügyéből inspirálódott, de egyébként főleg személyes élmények, igen.

Vicus: Én is azokból táplálkozom, nehéz is lenne olyasmivel azonosulni, amit személyesen nem tapasztaltam meg. Az ember persze megpróbálja kiterjeszteni a személyes síkot általánosabb keretbe, hogy másról, máshoz is szóljon, és hogy megértse a saját helyzetét is. A Darabolj fel is ilyen. 

Ezeket a gyilkosságokat sokszor úgy tálalják, hogy – a helytelenül megfogalmazott – szerelemféltésből történt, a férj nem tudta elviselni, hogy elhagyták és így tovább.

Vicus: Én már kicsit kiégtem ezekben. Az ilyenekért nem feltétlenül az egyes újságírók a hibásak, inkább arról van szó, hogy ténylegesen létezik a társadalmunkban a szerelemkép, amely megengedi ezeket. Mindenféle platformon romanticizálják az egyenlőtlen, szörnyű, elnyomó kapcsolatokat, amelyekben a nő az áldozat. Nyilván jó kezdet lenne, ha nem neveznék szerelemnek az ilyesmit, segítene, hogy elkezdjünk másképp gondolni ezekre az esetekre. 

Biztos punkok vagytok? Ők nem beszélnek ilyen szépen.

Lilla: Igen! Én biztosan.

Mit jelent az, hogy punk?

Vicus: Én igazából nem tudom.

Lilla: Jó, én is egy kicsit megszokásból vágtam rá. Az biztos, hogy próbálok nonkomformista lenni. Balos, kapitalizmusellenes. Szóval, mint a punkok.

Vicus: Ilyen értelemben én is az vagyok, csak ugye a punkság a zenében sokszor manírokból áll. Hogy például bizonyos módon zúgjon a gitár a felvételen.

Lilla: Meg a punkok eleve nem adnak interjút. 

Létezik rajtatok kívül női, feminista punk?

Lilla: Nem, pedig nagyon jó lenne. Nekem hatalmas tervem, hogy zenei menedzser leszek, és felfedezek és összerakok lányzenekarokat. Szóval teszek valamit az ügyért egy viszonylag jó pozícióból. Én pont azzal kezdtem el öt-hat éve punkzenét csinálni, hogy hátha ettől több lány lesz a punk szcénában. Azóta sem változott semmi. Nem tudom, mit kéne tennünk ahhoz, hogy inspiráljuk a nőket, hogy elhiggyék, ők is képesek arra, amire mi. 

Holnaplányok

Fotó: Neményi Márton

Kereskedelmi tévés szereplések, közösségimédia-hirdetések, rádiók, arénás koncert…?

Együtt: Mármint hogy mi menjünk be kereskedelmi tévébe…?!

Lilla: A riot grrrl mozgalom éppen ezért bukott meg a kilencvenes években. Akkor még olvastak zine-eket a tinik, az együttesek, mint a Bikini Kill, kurva sokat turnéztak és nagyon sok lánnyal találkoztak a színpad előtt és mellett. Beszélgettek, rávették őket, hogy csináljanak zenekart, így egy csomó új banda alakult, és amikor ezt felkapta a média, el is kezdődött a hanyatlás. Arra élezték ki ugyanis, hogy hogy néznek ki, hogy öltözködnek, és hogy biztos mindegyik lány szexuálisabúzus-túlélő. Kiforgatták a szavaikat. Ezért veszélyes a mainstream. Inkább alulról kell építkezni.

Csak aztán félő, hogy elértek egy kritikus tömeget, és nem lehet megúszni a média figyelmét.

Vicus: Eddig mondjuk sikerült. Mondjuk úgy, hogy a mai zenei piacon nem arra van igény, amit mi hozunk. Nem baj, egyébként sem akarunk kompromisszumot kötni.

Nem lehettek hitelesek több tízezres közönség előtt?

Eszter: Hitelesek lehetünk, inkább arról van szó, hogy ott már nagyon nehéz kontrollálni, hogy mi történik velünk. Akkor már nem mi hoznánk a legtöbb döntést arról, hogy hol lépünk fel, milyen zenét csinálunk, mikor, hol jelenünk meg. Ezért nehéz hitelesnek maradni, nem azért, mert milliók hallgatnának minket. 

Akkor mit szeretnétek? 

Vicus: Azt, hogy megjelenjen a nagylemez, szeretnénk végre rögzíteni, az a kevés rajongónk is nagyon várja. Nekem még nagy célom, hogy Budapesten kívüli városokban is adhassunk koncerteket, amikre el is jönnek pár százan és még élvezik is. 

Eszter: Ez pont be is indult volna, csak jött a korona. A visszajelzésekből kiderült, hogy kíváncsiak ránk, várnak, nem csak Budapesten vagyunk érdekesek.

Holnaplányok

Fotó: Neményi Márton

A magyar popzenében hogyan rappelnek, énekelnek a nőkről? Jól állunk?

Vicus: Nem. A nőgyűlölet még mindig népszerű, megúszós téma, nagyon könnyen el lehet adni.

Lilla: Előadják a nőgyűlölő szövegeket, aztán elmondják az interjúkban, hogy „jó, de ez csak irónia, maximum van, aki nem érti”

Vicus: Van ez a kép a nőgyűlöletről – bennem is ez élt sokáig –, hogy ez az alsóbb osztályok sajátja, a felső-középben, értelmiségi körökben azért már nincs. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez nem igaz, él ebben a közegben is. A nőgyűlölet egalitárius módon oszlik el a magyar társadalomban.

Lilla: Osztályok felett átívelő, közös érték. 

Nyugtassatok meg, hogy léteznek épelméjű, normális férfiak.

Lilla: …biztos.

Vicus: Nem arról van szó, hogy egyes férfiak rossz emberek, és hogy az individuális szar személyiségük okozza a problémát… Na jó, van, hogy ez okozza. De ettől még az a helyet, hogy mindannyiunkat beágyaztak egy rossz rendszerbe, amiben az a megszokott felállás, hogy a nőt lenyomják. Csak éppen hosszú és unalmas munka újra és újra végigvenni a tévhiteket, újra és újra elmagyarázni, miért tévhitek. Ha megnézel egy bármilyen nőket érintő témáról szóló cikk alatti kommentfolyamot, mindig ugyanazok az érvek hangzanak el, feloldás nélkül. És nem lehet mindenki kezébe nyomni A második nemet. Szóval közösen kell elszántan dolgoznunk, hogy ebből kimászhassunk.

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése