nlc.hu
Ezo
Augusztusi holdnaptár

Augusztusi holdnaptár

A hold most sokkal erőteljesebben befolyásolja az életünket, mint ahogy azt gondolnánk.

2012. augusztus 1.
Növő hold a Bakban
Kicsit fejfájósan kezdődhet a nap, vagy a munkádban olyan akadályok merülnek fel, amelyekhez sem kedvet, sem energiát nem érzel, hogy megold. Ráadásul némi feszültség is keletkezik ezen a napon, és egyre-másra nyitogatod a hűtőszekrény ajtaját. Inkább fogd meg a vizesüveget, és ha az idegességtől éhségroham tör rád, akkor igyál, mint egyél. Így legalább nem kell lecserélni a ruhatáradat. A mai napon ne vágj arcokat, ha olyan kollégával kell dolgoznod, akit ki nem állhatsz. Kicsit irigy vagy – ismerd be, legalább magadnak.

Augusztusi holdnaptár

2012. augusztus 2.
Telihold a Vízöntőben

Alapvetően jó napnak nézel elébe, mert ha valamilyen szabálytalanságot követsz el, nem lesznek veled szőrösszívűek a hatóság emberei. Ráadásul egy bizonyos dologban nagyon szilárd az ítélőképességed, így aztán nem tántoríthat el semmi attól, amiről úgy gondolod, hogy helyes. Sőt másokat is arra biztatsz, hogy álljanak ki mindazért, amit fontosnak tartanak. A szerelmedben pedig bízz, és ha mást szeretne, mint amit eddig tettetek, akkor tarts vele. Ha mégsem úgy jön össze, ahogy azt a partnered és te is terveztétek, akkor ügyelj arra, hogy ne hibáztasd őt, hanem mondd azt, talán a következő alkalommal sikerül…

2012. augusztus 3.
Fogyó hold a Vízöntőben

Furcsa olvasmány kerül a kezedbe, és ez elgondolkodtat, sőt a szellemed szárnyalni kezd, a képzelőerőd talán még sohasem volt olyan erős, mint most. Hirtelen elhatározásra jutsz: fel kell hívnod valakit, akivel meg tudod beszélni és osztani a fejedben kavargó, téged foglalkoztató gondolatokat. Ha egy mód van rá, a mai napon ne nézz hírműsorokat, mert nem biztos, hogy amit hallasz, az tetszeni fog. Csak úgy futtában meglátsz egy ismeretlen személyt, aki nagyon hasonlít valakire, és ez emlékeket idéz fel benned.

2012. augusztus 4–5.
Fogyó hold a Halakban

Érzelmeid ezen a két napon nagyon intenzívek és finomra hangoltak. Általában gyorsabban meglátod nemcsak a saját, hanem mások kapcsolatának a lényegét. Ám ezek az éleslátási periódusok e két napon nem egyenletesek, valószínűleg a hangulatod hullámzása az oka mindennek. Ezért semmiféle döntést ne hozz most, és ne tegyél olyan kijelentéseket sem, amelyeket mások komolyan vesznek, mert nagy az esély arra, hogy ezeket nem fogod teljesíteni. Ha teheted, a két nap valamelyikén nézz romantikus és vicces filmeket!

2012. augusztus 6–7.
Fogyó hold a Kosban

Ez a két nap a gyors döntéseké, de ugyanakkor felelősséget is érzel, tehát semmit sem teszel elhamarkodottan. Viszont nő az étvágyad, sőt olyan ételek iránt érzel vágyat, amiket még nem próbáltál ki. Ezért aztán előfordulhat, hogy újdonságokat kóstolsz meg, amelyek először talán merésznek hatnak, de az ízlelőbimbóidat elvarázsolják. Ezen a két napon a sminkben és a ruhatáradban is újíthatnál, és fogadalmat tehetnél – már nem is tudom hanyadszor? –, hogy a szekrényeidben végre befejezed a selejtezést.

2012. augusztus 8–10.
Fogyó hold a Bikában

Szerepet játszik ezekben a napokban a romantika, hajlamos leszel úgy elérzékenyülni valamin – ami korábban talán hidegen hagyott –, hogy még egy-két könnycseppet is elmorzsolsz. Na de ha pénzről van szó – márpedig ezekben a napokban lesz! –, akkor csak és kizárólag a saját vagy a szívedhez közel álló személy érdekét fogod nézni. És sajnos előfordulhat, hogy olyan dologra vetemedsz, olyan dolgot hiszel el, ami túl szép ahhoz, hogy igaz lehessen. Ezért légy óvatos, és az értéktárgyaidra is ügyelj, főleg ha strandolsz.

2012. augusztus 11–13.
Fogyó hold az Ikrekben

Ne felejtsd el felhívni, vagy legalább küldj egy sms-t ezen napok valamelyikén annak, akivel jóban vagy, netán fontos neked. Még ha semmiféle alkalom sincs, amiért ezt meg kellene tenned, akkor is jólesne neki, ha bármilyen ürüggyel vagy ügyben beszélnél vele. Ha utazol, nem leszel csúcsformában, mármint figyelem és összpontosítás szempontjából. Ezért nem árthat, ha sokkal figyelmesebb, óvatosabb vagy, még akkor is, ha valaki emiatt nevet rajtad, és nem érti, hogy miért viselkedsz így.

2012. augusztus 14–15.
Fogyó hold a Rákban

Valahogy semmi sem megy könnyedén ezen a két napon. A pénzügyekben is fennakadás várható: vagy nem kapod meg azt, ami járna, vagy elesel valami jó lehetőségtől. Ráadásul a szerelemben is felbukkan a zöld szemű szörnyeteg, és olyan dolgokra leszel képes a féltékenység hatására, hogy nemcsak mások nem ismernek rád, hanem te magad sem önmagadra. Ami máskor olyan jól megy, az együttérzés és mások meghallgatása, az most idegesíteni fog, mert megvan a saját gondod, és nem igazán érdekel másoké, mert úgy érzed, mintha elszívnák az energiáidat. Hát ne hagyd!

2012. augusztus 16.
Fogyó hold az Oroszlánban

Rendkívül kreatív leszel ezen a napon. Érdemes az ötleteiddel most előállni, akár a munkahelyen, akár az élet bármely területén, mert biztos lehetsz benne, hogy nyitott és értő fülekre találsz. Arra azonban ügyelj, hogy tartsd kordában az energiáidat, tehát ne úgy add elő az ötleteidet, hogy az már-már lerohanásnak számítson. A vágyaid kiélése szempontjából ez egy veszélyes nap, mert olyan dolgokat láthatsz meg, amelyeket nagyon szeretnél birtokolni, de vagy nem engedhetnéd meg magadnak, vagy egyszerűen nem érik meg az árukat. Ám sajnos nehezen tudod ezen a téren fegyelmezni magad, így előfordulhat, hogy olyanra adsz ki pénzt, amire nem kéne.

2012. augusztus 17.
Újhold az Oroszlánban

Önismeret szempontjából ez egy fontos nap. Történik valami, ami elgondolkodtat, és rájössz, hogy talán nem ismered elég jól saját magad. Ez aztán elindít egy folyamatot benned, ami arra ösztönöz, hogy beiratkozz valamiféle tanfolyamra, vagy olyan könyveket vásárolj, amelyek segítségével jobban megismerheted önmagad. Ráadásul adódik egy olyan helyzet, amelynek során bebizonyosodik, hogy nem veszíted el könnyen a fejed, és ha probléma adódik, két lábbal állsz a földön: vagyis megoldod.

2012. augusztus 18–19.
Növő Hold a Szűzben

Csúcsformában leszel, minden kérdésre tudod a választ, és képes leszel mindenből viccet csinálni. Élvezetes lesz a társaságodban tartózkodni, ezért ha bulizol, akkor a társaság középpontja lehetsz. Ha nem mész sehova ezen a két napon, maximum az uszodába vagy egy fitneszterembe látogatsz, akkor is jól fogod érezni magad, még ha senkihez nem szólsz egy szót sem. Mert olyan dolgok jutnak a tevékenységek közben eszedbe, amelyekkel saját magadat képes vagy elszórakoztatni. De ez a nap kiváló a takarításra is, gyorsan végzel mindennel.

2012. augusztus 20–22.
Növő hold a Mérlegben

Hála a kellő magabiztosságodnak, nincs olyan dolog, amivel ne tudnál megbirkózni. Még a magánéletben adódó problémáidat is úgy tudod kezelni, hogy senki sem sérül lelkileg, az „ügy”, ami volt, megoldódik, neked köszönhetően. Kiváló ez a három nap a testmozgásra, vagy ha nem mozogsz rendszeresen, akkor a sportolás elkezdésére, és nagy elhatározásokra, mert amiket most eltervezel, azokat lesz erőd – bármilyen akadály merüljön föl – végigvinni.

2012. augusztus 23–24.
Növő hold a Skorpióban

Szenvedélyesen csinálsz mindent ezen a két napon, legyen szó a szerelemről, a munkáról, vagy akár szórakozásról. Az energiáid, a habitusod lenyűgöz másokat, és van, aki azt állítja rólad, hogy van benned spiritusz – ami azt jelenti, hogy karizmatikus egyéniségnek tartanak. Lesz, aki ezt ki is mondja, és ez annyira meglep, hogy talán még zavarba is jössz. A lényeg az, hogy nagy hatással leszel az emberekre, és ha ezt ki akarod használni, például valakit meg akarsz hódítani vagy meg akarsz győzni, esetleg el akarsz adni valamit, az most sikerülni fog.

2012. augusztus 25–26.
Növő hold a Nyilasban

Ezen a két napon légy óvatos, mert talán még az sem igaz, amit látsz vagy hallasz. Ne hozz komoly döntést, semmi és senki felé ne köteleződj el, mert megbánod. Viszont kiváló ez a két nap a bulizásra, vagy olyan szórakozásra, ahol a művészetekkel is kapcsolatba kerülhetsz. Még az is megtörténhet, hogy szemtanúja leszel valaminek, ami csak nagyon keveseknek adatik meg, és ez olyan feldobottá tesz, hogy akár blogot is írhatsz róla.

2012. augusztus 27–28.
Növő Hold a Bakban

Itt az ideje, hogy rendezd a függőben lévő ügyeidet, ha vannak dolgok, amelyeket le kell zárnod, akkor most könnyedén megteheted. Ha utazol, ha vásárolsz, akkor ezt most ügyesen intézheted. Ha állásinterjúra mész, akkor az első benyomás fontosságáról ne feledkezz meg. Ha dolgozol, és úgy gondolod, hogy a cég, ahol vagy, hasonlít egy cirkuszhoz, és a főnököd a bohóc, akkor nem jársz messze az igazságtól, de jobb, ha ezt nem mondod el senkinek. Tartsd magadban, vagy csak a legközelebbi barátnőddel – aki nem a munkatársad – oszd meg ezt a véleményedet.

2012. augusztus 29–30.
Növő hold a Vízöntőben

Tarts ki a véleményed mellett, ne változtasd még akkor sem, ha valakinek ez nem tetszik. Mert neked lesz igazad, és ez nagyon gyorsan be fog bizonyosodni. Kiváló ez a két nap arra, hogy valakinek a szemébe mondd az igazságot, amit tudsz róla. Talán meg fog sértődni, de később hálás lesz érte: úgy gondolja majd, hogy felnyitottad a szemét.

2012. augusztus 31.
Telihold a Halakban

Különösen erős a beleérző képességed. Szinte előre megérzed, hogy mi fog történni, ezért hallgass a megérzéseidre, és ezek szerint cselekedj. Viszont arra ügyelj, hogy ne használjanak ki! Ugyanis rendkívül segítőkész vagy, szinte a homlokodra van írva, hogy bárkinek bármit odaadsz, megteszel, amit csak akarnak. És vannak emberek, akik ezt mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül meg is teszik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top