A bizalmamat veszítettem el – II. rész

– Most hány éves?
– Nyolc. Rögtön a főiskola elvégzése után jött. Igazi nagy szerelmi lángolásból. Férjem kezdő orvos, én kezdő színésznő… Ifjonti összeborulás. Csak arra nem számítottunk, mi lesz, ha majd jönnek a banális hétköznapi problémák? Elmúlt a varázs, ott álltunk döbbenten. Úgy éreztem, menekülnöm kell. Aztán utána még többször…

– A fiad, aki mindig ott van veled, miként viseli mindezt?
– Nem mindig könnyen, de elfogadja a döntéseimet. Mindent elmondok neki, és mindent megbeszélünk. Sokszor vetődik fel bennem, hogy éppen miatta nem kellene-e többször is megalkudnom, elfogadni olyan helyzeteket, amelyek ellen lázadozok? Ugyanakkor nem tudom, hogy jó-e egy gyereknek látni, miként adja fel magát az anyja, miként válik meghasonlott emberré? Hogy milyen folytonos áldozatokat hoz, úgymond, miatta?

– Nem féltél soha új kalandba bonyolódni? Egy gyerekkel, a te gyermetegségeddel?
– De. Féltem. Mégis mentem, és bonyolódtam. Engem a szenvedély hajt és éltet. A boldogság akarása. És fojtogat a félelem, hogy sohasem érem el. Vagy, ha mégis, akkor félteni kezdem, hogy magam szúrom el. Talán ettől vannak a szüntelen csapongásaim…

(Csönd. Belekortyol az üres teába.)

– Jellemkúrát tartok – mondja halvány mosollyal.

– Minek?
– Hogy tudjam tartani a súlyomat.

– Vékony vagy, gyönyörű…
– De, ha nem vigyáznék, akkor már nem lennék vékony és gyönyörű.

– Ennyire tudatos vagy?
– Ennyire ösztönös. Ezért is muszáj legalább ebben következetesnek lennem.

– Miben nem vagy?
– Szinte semmiben… Legnagyobb gond a túlérzékenységem. Olykor apróságok is rettenetesen kiborítanak. Rendszeresen alapvető kétségeim támadnak önmagammal szemben. Hogy jó vagyok-e, hogy tehetséges vagyok-e, hogy szeretni való vagyok-e? Vagy valóban szép vagyok-e?

– Ennyire fontos ez?
– Persze!

– Miért? Hiszen vannak, akik panaszkodnak, hogy a szépség mennyi kellemetlenséggel is jár, hogy a lányok mind vetélytársat látnak bennük, a férfiak pedig a szemükkel is fel akarják falni őket…
– És biztos, hogy ez valóban annyira kellemetlen?

– Lehet, hogy nem is?
– Biztos, hogy nem! Mondjon bárki, bármit, én nagyon élvezem. Bár szerelmes levelet még soha nem kaptam.

– Hiányzik?
– Nem, csak időnként eszembe jut. Amikor hallom például, hogy kapnak a Heti Hetes sztárjai…

– Pedig, csuda tudja, de szerintem vagy olyan vonzó, mint a Bajor Imi…
– Jobb pillanataimban én is ebben reménykedem…

– Mi a jó abban, ha valaki tetszik?
– Egyszerűen jó tetszeni. Meg valahogy úgy érzem, hogy a tetszéssel könnyebb elérni a szeretetet… Könnyebb így utat találni az emberekhez. Azokhoz, akik szerethetnek, és akiket én is szerethetek.

– Ennyire fontos neked a szeretet?
– Egyre fontosabb. Szüleimtől rengeteg szeretetet kaptam. Ez burkot vont körém. Ugyanakkor védtelenebb is lettem ezáltal. Gyengébb, sebezhetőbb, olykor kiszolgáltatottabb.

– Nem érezted nyomasztónak, hogy a papád az ország egyik legnépszerűbb énekese, valóságos nemzeti intézmény?
– Nem. Mindig büszke voltam rá. Élveztem a sikereit, szerettem látni, hogy mennyire szeretik. Nemcsak a színházban, hanem az utcán, a strandon, a közértben. Ugyanakkor tiszta és őszinte ember, aki soha nem titkolta a gyarlóságait.

– Mit jelent neked a színház?
– Szinte mindent. Nincs is a színházon kívül egyéb, ami érdekelne. Nincs hobbim, nincs passzióm. Amikor éppen nem vagyok otthon, kizárólag színházban szeretek lenni. Ha nem színpadon, akkor nézni a próbát, dumálni az öltözőben, kávézni a büfében…

– A sztárság inkább véd, vagy kiszolgáltat?
– Is-is, de ez ma már nem igazi alternatíva. A sajtóban való jelenlét hozzátartozik a pályához. Hogy ismerjék az embert, hogy forogjon a neve, hogy megtalálják a szerepek. Vagy beszáll valaki, és vállalja, minden előnyével, hátrányával, vagy kívül marad.

– Te úgy döntöttél, hogy beszállsz?
– Igen. Tudomásul vettem, hogy kemény, kíméletlen pálya a miénk. Itt farkastörvények uralkodnak. Sok nagyon szép, fiatal színésznő van, és ők is mind érvényesülni akarnak. Ha te nemet mondasz, ott a másik, aki elvállalja… Élni kell az adottságokkal.

– Fordul elő olyan, hogy visszaélsz vele?
– Fordul. Olykor például kicsit elkések…