Aktuális

Kampány indult az anyák napja ellen

Egy szupermodell indított harcot az ünnep ellen. Méghozzá szolidaritásból.
Christy Turlington
Christy Turlington

Christy Turlingon az általa alapított Every Mother Counts (Minden anya számít) nevű szervezettel hirdette meg az „Anti anyák napja” kampányt. A látszólag ellentmondásos akcióval arra akarja felhívni a figyelmet, hogy ameddig évente 360 ezer nő hal bele a terhesség vagy a szülés közben jelentkező komplikációkba, addig nincs mit ünnepelni anyák napján.

A kampány felhívja a figyelmet arra, hogy ha a világon minden várandós nő megfelelő ellátást kapna, akkor ezeknek a halálozásoknak a 90 százaléka megelőzhető lenne. A modell-aktivista arra kéri az anyákat, hogy vállaljanak szolidaritást ezekkel a szerencsétlen körülmények között élő nőkkel, és nyilvánítsák ki: idén nem ünneplik meg az anyák napját, ne fogadjanak el ajándékokat, köszöntéseket. Tegyék mindezt annak érdekében, hogy jövőre több anyát ünnepelhessünk majd.

A kampányt rengetegen kritizálják, mondván, hogy attól, ha az anyák például nem fogadják el gyerekeiktől az anyák napi csokrot, a fejlődő országokban élő kismamák nem részesülnek majd jobb egészségügyi ellátásban. Bár az üzenet, amit a kampány megfogalmaz, valóban rendkívül fontos, a megvalósítást sokan hatásvadásznak, vagy épp tökéletesen értelmetlennek tartják. A figyelemfelkeltésnek, segítségnyújtásnak más módját kellene választani, nem pedig az egyik legszebb ünnepet tönkretenni. 

A Nők Lapja Cafén elindult az anyák napi rovat. Te már tudod, mivel leped meg idén édesanyádat? Válassz itt egy videoüzenetet, és küldd el neki, mi pedig gondoskodunk róla, hogy pontosan anyák napján kapja meg! 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése