nlc.hu
Aktuális
Életében először járt Pesten Nikolett

Életében először járt Pesten Nikolett

Tizedmagával él nevelőszülőknél Dani Nikoletta, akinek az volt a vágya, hogy láthassa a Parlamentet. Felhívásunkra egy parlamenti képviselő jelentkezett – így Niki még a "titkos folyosókra" is bejuthatott.

„Anyukám nevezett be az akcióra. Csak tegnap tudtam meg, hogy kapok egy nagyszerű lehetőséget, mert még nem jártam Budapesten. Örülök neki, hogy feljutok, és láthatom többek között a Parlamentet is!” – így írt a tizennyolc éves Dani Nikoletta a 33 kívánság akciónak.

A kislány Orosházán lakik tizedmagával: nevelőszülei nyolc gyermeket fogadtak a családba. Először öt testvér érkezett – köztük Niki –, majd ahogyan születtek a további tesók, ők is hozzájuk kerültek.
Nem könnyű kijönni a havi pénzből, de mindent megtesznek a megélhetésért, az apa például maga süti a kenyeret… Niki imádja a testvéreit, igazi gondoskodó típus. Pesten még nem járt, de amióta hallott a Parlamentről, azóta nagyon szeretné látni.

Megnézem
Összes kép (1)

Felhívásunkra többek között Lengyel Szilvia parlamenti képviselő jelentkezett: szívesen megmutatná munkahelyét a kislánynak. Múlt héten vendégül látta őt és testvérét, Hajnalkát.

Kupolacsarnok, kék szalon, felsőházi ülésterem: a lányokat lenyűgözték a hatalmas méretek. Szilvia segítségével oda is bejuthattak, ahová a turisták nem. „A zegzugos folyosókon járva igazán átérezhették a ház hangulatát” – meséli a képviselő, aki elmesélte azt is, hogyan dolgoznak, miként történik a szavazás.

Már önmagában a budapesti forgatag nagy élmény volt Nikinek: hatalmasnak találta a várost. A parlamenti séta után jártak a Várban a Mátyás-templomnál, a Halászbástyán, ahol fesztiválba és minikoncertbe botlottak, majd sikló vitte őket. „Ebéd közben sokat meséltek a családjukról, nekem két gyerekem van, náluk nyolc… el sem tudom képzelni! Megható volt, ahogy arról beszéltek, mennyire szeretik a nevelőszüleiket, hogyan szervezik az életüket, hogy segítik egymást. Örülök, hogy meg tudtam nekik szervezni, és ilyen jól érezték magukat. Épp abban a korban vannak, amikor meghatározó lehet, mit tanulnak a történelemről. Nikoletta teljesen odavolt, de mindannyiunkat feltöltött ez a nap!”

Nézzétek meg a többi kívánságot is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top