Fejre üss, kicsim!

“Rád küldöm Rebekát”

Aki háromnál több karatés filmet látott már, az megszokhatta, hogy a főhőst az első félórában elpáholják, mire ő elkezd keményen edzeni, és az utolsó tíz percben látványos revansot vesz. Szendrei Rebeka pályafutása hasonlóan alakult. Hétéves kora óta kempózik. A versenyeken mindenáron győzni akart, de a foglalkozásokon lusta volt. Aztán tízévesen egy idősebb lánytól kapott egy gyomrost, és összerogyott. Attól fogva komolyan vette az edzéseket, és zsinórban nyerte a versenyeket. Végül elfogytak az ellenfelek, ő pedig egyre magasabb korcsoportban indult. A tavalyi kempovilágkupán felnőttek között lett első – tizenöt évesen!

“Amikor legyőzök egy felnőttet, megsajnálom – árulja el edzés után. – Nem akarom, hogy szomorú legyen és abbahagyja, mert a jó versenyzőkre szükség van.” Noha a ringben keményen küzd, nem érzi magát agresszívnek.

“Úgy vagyok vele, hogy inkább én üssem az ellenfelet, mint ő engem. Teszem a dolgom, megpróbálom alkalmazni, amit edzésen tanultam” – mondja. Szerinte sikerének kulcsa az, hogy szorgalmasabb, mint a többiek. Hetente nyolcszor edz.
“Régen volt egy mondás: buta vagy, fiam, jó leszel bunyósnak! Na, ez nem igaz – mondja a mester, Pokorni Gábor. – Jó bunyós csak okos emberből lesz, és Rebeka nagyon okos. Sokat lát a ringben. Profi a szemlélete is. Ha megsérül, rendszeresen össze kell vele vesznem, hogy pihenjen, mert dolgozni, erősíteni akar. Dicséret illeti azért is, hogy ha kikap, tíz perc kesergés után újra jókedvű.”

A lány egyházi iskolába jár. Osztálytársai büszkék rá, de azért szeretik elsütni a “Vigyázz, mert megver!”, meg a “Rád küldöm Rebekát” poénokat. Faggatom, hogy szakmai szemmel milyennek látja, amikor az iskolatársai verekszenek, de nem tudok belőle egyetlen rossz szót sem kihúzni.

Anyuka is behúzna az ellenfélnek

Régebben a lány két nővére és édesapja is kempózott – az apa és az edző fiatalkoruk óta barátok –, Gábor mégis velünk láthatja először a lány szobáját. Tökéletes a rend, az egyik polc roskadozik a serlegektől és az érmektől. Vajon hány ezer pofon emlékét őrzik? Rebeka édesanyja élőben nem szokta megnézni a meccseket.

“Beszaladnék, és behúznék a másiknak, amiért a szegény kicsi lányomat üti” – nevet Gyöngyi. Amikor a győzelemről készült videókat mutatják neki, néha tréfásan megfeddi Rebekát, amiért bántja a gyengébbeket. Az apa, Szendrei Mihály maga a megtestesült nyugalom, ha elkíséri lányát egy versenyre, Rebeka is sokkal higgadtabban lép a küzdőtérre. A kisebbik nővér, Kata szintén óriási ígéretnek indult, az edző máig a legtehetségesebb tanítványaként emlegeti. Ám egy iskolai bokatörés miatti kényszerpihenő elvette a kedvét. Azóta hegedül. Rebeka komolyabban még nem sérült meg. K1-mérkőzések után természetes, hogy a versenyzőknek szét van rúgva a combjuk és a sípcsontjuk, de szerencsére még fiatal, gyorsan regenerálódik. A lány jövőjéről beszélgetünk.
“Profi lesz, ez száz százalék! Már most is kaphatott volna külföldön profimeccseket, de még csak tizenhat éves. Megállná a helyét a hivatásosok között, de még várunk egy kicsit” – mondja Gábor, majd hozzáteszi, a K1 inkább csak fizetéskiegészítésre elég a polgári foglalkozás mellett, de sokat lehet vele utazni. A fiúkról kérdezem. Rebekánál nemcsak a fekete öveseknek lehet esélyük, de tény, hogy a keményebb srácok több reménnyel indulhatnak.

“Te nyugodj meg, sensei!”

A szigetszentmiklósi sportcsarnokban már kora reggel nagy a nyüzsgés, háromszáz harcművész melegít. A négy “páston” majd a kickbox-verseny zajlik, a K1-esek a ringben küzdenek. Pokorni mester csapata a nézőtéren üldögél. Az utolsó pillanatig kétséges volt, Rebekának lesz-e ellenfele, de egy huszonhat éves szlovák lánnyal teljessé vált a mezőny. Róla nincs videó a neten, nem tudták elemezni a stílusát. A mester szerint a felnőtt versenyzők általában nagyobbat ütnek, de Rebeka elég tapasztalt már ahhoz, hogy ne kelljen idegeskednie. A megnyitó késik. A sporttársak unalmukban pingponglabdával fociznak.
“Levezetik a feszültséget – magyarázza az edző. – Néha csak azért feldobok nekik valami témát, amivel cukkolom őket, hogy eltereljem a figyelmüket. Nagy hiba, ha már reggel azon izgulnak, mi lesz este a mérkőzésen.” Egyszer meccs előtt magára öntött egy doboz narancslevet, ázott pólóban kísérte fel a versenyzőjét a ringbe. Na, annak viszont semmi köze nem volt a pszichológiához. Mosolyogva bevallja, hogy azért picit ő is izgulós, túlságosan szurkol a tanítványainak.

“Az egyik vébén azt hajtogattam Rebekának, hogy nyugi, ne idegeskedj, menni fog. Azt mondta, sensei, inkább te nyugodj meg” – idézi fel. Lassan telik az idő. Sokan a földön heverésznek, a kisgyerekek a székek között fogócskáznak.
“A férfiak mindig technikásabbak, mint a nők, ritka az olyan női bunyós, mint Rebeka – folytatja Pokorni Gábor. – Ő férfistílusban verekszik, edzésen is megállja a helyét a fiúkkal szemben. Kétféle női harcos létezik. Az egyik azért jár edzésre, mert jó buli, esetleg otthonról küldik, de valójában nem érdekli a kempo. A másik viszont fanatikus. Megszállottabb, mint a fiúk nagy része. Imádok ilyen lányokkal dolgozni.”

Páros gyakorlatok

A mester úgy tapasztalta, ha a fiúk elkezdenek csajozni, ötven százalékuk abbahagyja a sportot, a lányok viszont még nagyobb arányban morzsolódnak le ebben a korban. Pedig nem kellene választaniuk a sport és a párkapcsolat között: a sensei megengedné, hogy partnerük végignézze vagy kipróbálja az edzést. A klubban is szövődhetnek szerelmek. Két fiatal versenyző, Adél és Dominik például egész nap egymás kezét fogva ül a lelátón. Adél apró termetű, szemüveges lány. Roppant gyorsan üt. Azt mondja, komolyabb sérülése még nem volt, egyszer tört el a könyöke, amikor elesett egy versenyen, de begipszelt karral is segített edzést tartani. Anyukája jobban örült volna, ha balettozik vagy táncol.

Gábor egész családja kempózik. Huszonéves fiai többszörös világbajnokok, felesége, Valéria egydanos mester. A rövid hajú asszony az edzéseken a kezdőkkel foglalkozik. A meccsek előtt ő masszírozza meg a tanítványokat, most éppen a padon fekvő Rebeka combját paskolgatja. “Rezzenéstelen arccal nézem, ha a fiaim pofont kapnak, persze közben ideges vagyok. A bunyó részét szakmai szemmel figyelem, a sérüléseiket viszont anyaként élem meg. Furcsa kettősség ez” – mondja Vali.

És vajon a keleti harcművészetekre jellemző tekintélyelvűséget hogyan tudja összeegyeztetni az otthoni demokráciával?

“Én vagyok a sensei legrendetlenebb tanítványa – mondja. – Makacs vagyok és önfejű. Ha edzésen nem értünk egyet, hangot adok a véleményemnek. Mivel a tradíció szerint a többdanos a főnök, jár a büntetés. De az otthoni problémákat a klubon kívül hagyjuk.” A mester szerint a helyzetet csak bonyolítja, hogy a két fiuknak is magasabb övfokozatuk van. De hozzáteszi: Vali a csapat kedvence, a lányok tűzbe mennek érte. A két edző huszonöt éve házas, életüket teljesen kitölti a harcművészet. A sportnak hála rengeteg időt tölt együtt a család. Ám a mester abba nem mer belegondolni, mi történne, ha feleségének lenne magasabb övfokozata…

Kesztyűs kézzel

Felpörögnek az események. Kezdődik a megnyitó, de Rebekának készülnie kell: a ringben az ő meccse lesz az első. Pont felbukkan egy fiú, csevegni akar a lánnyal, a mester egyre türelmetlenebb:

“Nyomjad, kicsim! – Bemelegítés közben a mester folyamatosan beszél. – Ha hosszú kombinációt alkalmaz az ellenfél, próbálj közbedolgozni! Teljesen mindegy, mit hoz az első vagy a második menet, az utolsó pillanatban is nyerhetsz KO-val.”

Kesztyűbe bújnak, a lány hosszú sorozatokat üt és rúg az edző tenyerébe. Sokáig gyakorolnak, a megnyitón lemegy a Himnusz és a Rocky zenéje is. Amikor végeznek, egymással szemben állnak, Rebeka két keze a mester vállán pihen. Gábor mormol valamit, aztán elindulnak a szorító felé. A szlovák lány karját tetoválás borítja, fogvédője fekete, kesztyűje rózsaszín. A versenyzők a bíró előtt farkasszemet néznek, összeütik az öklüket, kezdődik a harc. Az ellenfél bátran támad, de lendületét megtöri az első ütés, ami az arcán csattan. Edzője szlovákul ordít a sarokban.

Rebeka takarékosan dolgozik, erejét a második és a harmadik menetre tartogatja, de ő irányít, többször combon rúgja a másikat. Vége az első menetnek. A magyar lány áll a sarokban, riválisát leültetik a trénerek. Gábor törölközővel legyezgeti őt, a fedezékről beszél, felesége kezében vödör. Második menet. Rebeka megsorozza a szlovák lányt, utána hasba rúgja. Durván összeverekszenek, mindketten kapnak, aztán Rebeka fejbe rúgja a másikat. Ellenfele sokkal fáradtabbnak tűnik.

“Öt másodperc, húzd meg!” – kiáltja az edző. Az utolsó menetben már azt üvölti, hogy “Menj rá, fáj a lába!”. Tanítványa megrohamozza a szlovák versenyzőt, a közelharcban fejbe is térdeli. A közönség őrjöng, a hangosbemondó a következő sportolókat szólítja. Ez a meccs már Rebekáé. Gong.

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból: Cate Blanchett: Mindig tudnám jobban csinálni Vírusok világa Amikor még nem féltünk a végtől Dr. Vekerdy Tamás: túl sok kötelezettség az iskolában Fejre üss, kicsim! Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!