nlc.hu
Aktuális
Utolsó esély, hogy diplomát szerezzetek

Utolsó esély, hogy diplomát szerezzetek

Több mint 27 ezer olyan egykori egyetemi vagy főiskolai hallgatót tartanak számon, akik 2005 előtt kezdték meg felsőoktatási tanulmányaikat, és azóta sem fejezték be. Számukra nyílt egy utolsó lehetőség a diploma megszerzésére. Fontos információk következnek.

Az elmúlt két évben közel 6400-an megszerezték a diplomát, sokan pedig az abszolutóriumot. Utóbbiak számára az oklevél megszerzése maradt hátra, a korábbi határidőre ugyanakkor esélyük sincs, hogy azt megtegyék.

A Magyar Idők részletezte, a felsőoktatási államtitkárság 2015-ben hosszabbította meg a diploma megszerzésének határidejét. Akkor döntés született arról is, hogy 2016 szeptemberéig megszerezhetik az abszolutóriumot azok is, akik egyetemi éveik alatt ezt nem tették meg.

Jelenleg még mindig több mint 20 ezer olyan egykori diákot tartanak számon, akik az abszolutóriumot megszerezték tavaly szeptemberig, de záróvizsgát nem tették le. Ők kapnak tehát egy utolsó esélyt a diplomájuk megszerzésére. A határidőt számukra 2018. szeptember 1-jéig hosszabbították meg. Az Oktatási Hivatal szerint az egykori hallgatók nagyobb része már sok évvel ezelőtt fejezte be az egyetemet vagy a főiskolát, reálisan tehát alig várható, hogy az újabb határidő meghosszabbításával élni fognak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top