nlc.hu
Aktuális
Rádőlt egy gyerekre a játszótér kapuja a IX. kerületben

Rádőlt egy gyerekre a játszótér kapuja a IX. kerületben

Egyre rosszabb a híre egy játszótérnek Belső-Ferencvárosban. Legutóbb egy szülő panaszkodott, hogy a játszótér kerítése rádőlt a gyerekére, aki szerencsére néhány lila folttal megúszta a balesetet.

„A téma megint a Markusovszki tér/Cica játszótér lenne. Szombaton járt ott a kislányom az apukájával és amikor nyitotta a játszótér ajtaját, akkor az egész kapu ráborult” – idézi a 444 egy anyuka panaszát egy IX. kerületi szülők által működtetett Facebook-csoportból.

A szülő szerint a gyerek szerencsére nem sérült meg nagyon, csak szerzett néhány kék-lila foltot, de bele se mer gondolni, mi lett volna, ha az egész kapu ráborul, vagy mondjuk egy pici babával történik meg a baleset

A lap azt írja, hogy a szóban forgó játszótér a Belső-Ferencvárosban található, a Ráday utcától és a polgármesteri hivatal közelében van, és már többször írtak róla. A játékok ugyanis hol testnedvekkel, hol fekáliával voltak szennyezve, máskor pedig nyilvánvaló balesetveszélynek voltak kitéve a gyerekek. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top